Orosháza jeles napja, kitüntetésekkel

2022. április 26. 19:11 | behir.hu

Kevés olyan település van az országban, amelyről pontosan tudni lehet, hogy melyik napon ünnepeli a születésnapját, Békés megyében Orosháza ilyen.

– Orosházáról tudjuk, hogy 1744. április 24-én, Szent György napján érkeztek a Dunántúlról az első telepesek, hogy a török idők alatt elnéptelenedett falut és a környező pusztát újra életre keltsék – mondta Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke.

2010 óta hagyomány, hogy a Zombáról érkezett ősök harangja körül, az evangélikus templomban ünnepli Orosháza a város a jeles napját. Mint azt Zalai Mihálytól megtudtuk, ezen a napon adták át a legrangosabb városi kitüntetéseket is. A megyei közgyűlés elnöke is gratulált a kitüntetetteknek, akik a következők:

Orosháza Város Díszpolgára lett dr. Blahó János, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója.

Orosháza Városért kitüntetést kapott Orosz László, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója.

Orosháza Város Sportjáért kitüntetésben részesült az OMTK-ULE 1913 labdarúgó egyesület

Thék Endre Díj Orosháza gazdaságáért elismerést kapott Dupsi József, száraztészta-készítő és Iványi István, ügyvezető, építőipari vállalkozó.

Dr. László Elek Díj Orosháza Egészségügyéért elismerésben részesült dr. Hován Csaba, ortopéd-traumatológus.

Mokry Sámuel Díj Orosháza Mezőgazdaságáért elismerést vehetett át Kutni József, ügyvezető és dr. Székely Nóra Klára, kézműves sajtmester.

A Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíjat Dénes Adrián, labdarúgó kapta.

Orosháza Közszolgálatáért Vecsernyés Józsefné, szociális ügyintéző, Plesóczki Ágnes, hatósági és gyámügyi osztály ügyintéző, Fodor Éva, középiskolai tanár, Benkőné Kiss Zsuzsanna, szakmai koordinátor és Bogdánné Kis Tünde, könyvtáros vehetett át elismerést.

Dr. Gulyás Mihály Életmű Díjat kapott Víghné Pintér Lilla, a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója.

További programok »

FEL