Orgonakoncert: Telt ház volt a Páduai Szent Antal Társszékesegyházban

2023. augusztus 3. 12:30 | Csiffáry Zsuzsanna

A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. idén is megrendezi az OrgonaPont koncertsorozatot, mellyel nyári estéken kínál minőségi programot a zenekedvelőknek. Szerdán este Dóbisz Áron orgonaművész tartott ingyenes koncertet a békéscsabai Páduai Szent Antal Társszékesegyházban. Az esemény szervezésében a Csabagyöngye Kulturális Központ is közreműködött.

A szerda esti orgonakoncert előadója, Dóbisz Áron változatos műsorral készült, amely barokk és kortárs olasz zeneszerzők jazz darabját, valamint Karosi Bálint Magyarországról elszármazott, New Yorkban élő orgonista tokkátáját tartalmazta. 

A koncertet Samodai Bence három trombitán kísérte, aki hírportálunknak azt mondta: szinte hazajár Békéscsabára. 

Az est harmadik közreműködője Németh Nóra koloratúrszoprán énekes volt. 

Szigeti Antal plébános a közönségnek tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az orgonán elsősorban egyházi műveket játszanak, de azon felül sok más egyéb orgonamű is megszólalhat rajta. Ennek elsősorban az a funkciója, hogy a lelket felemelje a földi szférából, az égiek magasságába.

Mohácsiné Szeverényi Ágnes kulturális szervező az eseményen kiemelte, hogy a Filharmónia Magyarország célja a klasszikus és kortárs zene fókuszba helyezése, hogy az mindenki számára elérhető legyen.

A szerdai előadás után a katolikus templomban szereplő zenészek csütörtökön a szegedi dómban lépnek fel. A Filharmónia Magyarország szervezői augusztus 5-én várják a körösladányi katolikus templomba a zenekedvelőket, ahol Kun Rajmund lesz az előadó.  

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL