Opauszki Zoltán: Készülünk, hogy amint lehet, újrainduljon a turizmus

2021. január 15. 13:35 | Mikóczy Erika

A koronavírus-járvány komoly hatással volt a turizmusra, ez alól pedig a békéscsabai szolgáltatók sem kivételek. A 7.Tv Aktuális című műsorában Opauszki Zoltánnal, Békéscsaba turisztikai ügyekért felelős tanácsnokával Tóth Bianka műsorvezető beszélgetett erről.

– Önt amellett, hogy Békéscsaba turisztikai ügyekért felelős tanácsnoka, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnökévé is megválasztották bő egy évvel ezelőtt. Aztán jött a koronavírus-járvány, ami az ágazat szinte teljes leállását vonta maga után. Hogyan élte meg az elmúlt évet?

Volt, aki viccesen megjegyezte, jókor kaptam ezeket a lehetőségeket, éppen a koronavírus-járvány időszakában. Valóban sajátos a helyzet. A tavalyi év nagyon jól indult a gazdaság egészét tekintve is, és talán még soha nem volt ilyen erősségű évkezdete a hazai turizmusnak. Márciustól, amikor a koronavírus-járvány első hulláma elért minket, gyakorlatilag teljesen padlóra került az ágazat. Aztán volt egy nagyon erős nyarunk, egy egészen kitűnő kora őszünk, majd egy szomorú késő őszünk és telünk, ami máig is tart. A vakcinával történő átoltás folyamatát, illetve a hazai megbetegedési adatokat látva enyhe optimizmussal tekinthetünk arra, hogy talán húsvét környékére valamilyen módon és mértékben életre kellhet az ágazat.

 

– Egy évvel ezelőtt úgy fogalmazott, hogy több partnert szeretnének bevonni a térség turisztikájába. Itt sikerült lépéseket tenni?

Ezt a számok, a tények tudják igazolni. A Békéscsabai Turisztikai Egyesületnek 2019 őszén 24 tagja volt, jelenleg 54 tagot számlál. Ráadásul az is örömteli hír, hogy a karácsony előtti hetekben vettünk föl 8 új tagot – jellemzően vállalkozásokat – az egyesület tagjainak a sorába. Ez azt jelzi, és az elmúlt hónapoknak az egyeztetései, beszélgetései is arra utaltak, hogy az ebben az ágazatban érintett békéscsabai vállalkozások körében jelentős fejlesztési törekvések vannak, növekedési célokat fogalmaznak meg, együttműködési szándék mutatkozik. Mindenképpen biztató az összkép a sajnálatos járványügyi helyzet ellenére is.

 

 

– Hogyan tudták támogatni a nehéz helyzetben lévő szolgáltatókat, vállalkozásokat ez alatt az időszak alatt?

A kormányzat által elérhetővé tett támogatások ezen ágazat szereplői számára is elérhetőek voltak. Gondolok itt például a hitelmoratóriumra, a bérjárulék-támogatásokra. Emellett speciálisan a turizmus ágazatát érintően is sokféle támogatási forma volt elérhető. Egyrészt a kormányzat az idegenforgalmi adó és a turizmus-fejlesztési hozzájárulás befizetési kötelezettsége alól mentesítette az adózókat. Lehetőség nyílt arra is, hogy november és december vonatkozásában a szálláshelyek számára a korábbi foglalásaik összegének a 80 százalékát megtérítse a kormányzat. Ezenkívül fejlesztési forrásokat is elérhetővé tettek. Például Békéscsaba esetében tudjuk, hogy 26 magánszálláshely pályázott sikerrel a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán, és ezeknek a szálláshelyeknek a minőségi fejlesztését tette lehetővé ez a forrás. Összességében ez a 26 szálláshely közel 76 millió forint támogatást kapott a tavalyi év őszén. Jelenleg is folynak a munkák, az ügynökség pedig március 31-ig meghosszabbította a befejezési határidőt. Ha vége lesz a járványnak ez a 26 szálláshely magasabb színvonalon, jobb körülmények között tudja fogadni a vendégeket. Azt olvastam egyébként, hogy éppen a magánszálláshelyek, az apartmanok tekintetében estek vissza a legkevésbé a foglalások, hiszen ott még elszeparáltabban tudnak pihenni. Egy nagyobb szállodában sok vendég van, bár a szállodák tulajdonosai is sokat tesznek azért, hogy a biztonság meglegyen.

 

– A városnak is vannak olyan beruházásai, amelyek turisztikai szempontból is jelentősek lehetnek.

A Munkácsy-negyed projekt Békéscsaba belvárosa megújításának negyedik ütemét jelenti. Ennek részeként elmondhatjuk, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum új állandó kiállításának a kivitelezése már a célegyenesben van, reményeink szerint február végére elkészül. A Munkácsy Emlékház vonatkozásában az épület és a környező kert megújítása tekintetében ugyancsak elmondhatjuk, hogy a célegyenesben vagyunk, hiszen az utolsó munkálatok zajlanak. Az emlékház gyűjteményének a megújítását célzó közbeszerzést is kiírták, bízom benne, hogy heteken belül lesz olyan kiválasztott kivitelező, aki a gyűjtemény teljes körű megújítását eredményező belső építészeti munkákat el fogja végezni. Ennek köszönhetően 2022 februárjában, Munkácsy Mihály születésnapjára megnyílhat a látogatók előtt a ház. Decemberben bizonyára sokan értesültek arról, hogy Békéscsaba számos pozitív kormányzati döntésnek lett a kedvezményezettje. A Munkácsy-negyed projekthez kapcsolódóan kaptunk olyan többlettámogatást, amely lehetővé tette, hogy a Beliczey-kúria megújítása elindulhasson, ez lesz a jövőben a Napsugár Bábszínház otthona, egyúttal a békéscsabai gyermekek háza, amelynek a pontos nevét még majd ki kell találni. Itt is egy nagyon szép, régi, emblematikus épületünk megújítása történik meg.

Túl azon, hogy a kulturális szolgáltatásaink jelentős mértékben komfortosabbá, és még jobbá válnak, zöld jelzést kapott a Kórház utcai híd és a Deák utcai híd megújítása is. Ezen kívül ugyancsak kormányzati többletforrást kapott a CsabaPark fejlesztése a Modern Városok Programba tartozó projekttel. Itt aktív turisztikai fejlesztésekről beszélünk, hófánk-pálya, drótkötélpálya, mászó-torony, műanyag burkolatú sípálya, canopy-pálya is megvalósul majd itt. Ugyancsak turisztikai érintettségű projektünk a Wenckheim-kerékpárút, a város több pontján most is folyik ennek az építése. A pósteleki bekötőút már megújult, a bányatavak környezetében, a Kerekegyházi út környékén ugyancsak már bizonyos értelemben járható az út, az Élővíz-csatorna mentén, a futófolyosó mentén pedig folyik a munka. Több nagy értékű beruházásunk van folyamatban, amelyek elő fogják segíteni, hogy a koronavírus-járvány elmúltával vagy visszaszorultával a város még a korábbi vonzerejénél is többet tudjon kínálni a csabaiaknak és az idelátogató vendégeknek.

 

–  Ezek a fejlesztések pályázati forrásokból valósulhatnak meg. A járvány következtében viszont jelentős adóbevételtől, idegenforgalmi adótól estek el. Hogyan tudják pótolni a kiesett bevételt?

–  Nagyon fontos dolog, hogy az önkormányzat a korábban vállalt kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett. Tehát a turisztikai egyesülettel kapcsolatos működési támogatást az önkormányzat biztosította, amit ezúton is köszönünk. A turisztikai egyesület pedig folyamatosan arra törekszik, hogy amire csak lehet, pályázzunk az egyesület működéséhez, tevékenységéhez. Számos eredményes pályázatunk volt az elmúlt időszakban. Például elindult a Tourinform Iroda felújítása, amelyre a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt pályázaton közel 20 millió forint támogatást nyertünk. Ez a munka egy hónapon belül befejeződik. Ezen túl hungarikum pályázaton is indult az egyesület, ahol 4 millió forint támogatást nyertünk a csabai gasztronómia értékeinek a népszerűsítését biztosító projekt megvalósítására. Keressük annak a lehetőségét, hogy a lehető legtöbb irányból tudjunk forrásokat bevonni a működésünkhöz.

 

–  Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azt mondta, hogy optimista számítások szerint nyáron újraindulhat a turizmus. Hogyan készül erre a város?

–  Elsődlegesen azzal készülünk, hogy a beruházásokat a lehető legütemesebben valósítjuk meg annak érdekében, hogy minél hamarabb használatba tudják venni a létesítményeket a látogatók és a városlakók. Természetesen az is része a felkészülésnek, hogy nagyon sok egyeztetést, beszélgetést folytatunk önkormányzati szereplőkkel, a turisztikai egyesület tagsága körében, a vállalkozásokkal vagy bárkivel, aki érintett a turisztikai ágazatban, hogy az együttműködést fokozzuk. Fogalmazzunk meg marketingkampányokat, formáljuk az arculatunkat, magyarul nemcsak arra van szükség, hogy a beruházásokkal az infrastruktúrát fejlesszük, hanem arra is, hogy ezt „eladjuk”. A várost márkázni kell.

 

–  Mivel lenne elégedett 2021-re vonatkozóan?

–  Röviden azzal, hogyha látható eredménye lenne a munkánknak. Bár a járvány a padlóra lökte a teljes ágazatot, ennek ellenére azért azt látjuk, hogy nemcsak az önkormányzat, hanem a vállalkozások is fejlesztésekben gondolkodnak. Arra készülnek, hogy az idei évnek – amint a lehetőségek ezt biztosítják – úgy induljunk neki, hogy a belföldi turizmus egészen bizonyosan erőteljes lesz. Tavaly is meglepően sok vendége volt a városnak, amin mi magunk rácsodálkoztunk. Az a célunk, hogy a jövőben minél több ember fejében legyen az, hogy Békéscsaba és Gyula együtt is lehet úti cél; fontos, hogy ez az együttműködés fokozódik. Hogy ez a térség, ez a desztináció együtt legyen ott az emberek fejében, és eljöjjenek ide. Sokszor halljuk, hogy azok a vendégek, akik meglátogatják városunkat, rácsodálkoznak, hogy a csodába is, ez micsoda remek hely!

 

További programok »

FEL