Önkénteseket keresnek parlagi sas fészekőrzéshez

2016. március 10. 10:59 | Fekete Kata

Önkéntesek bevonásával parlagi sas fészekőrzőket keresnek Dévaványára április 15. és július 22. között.

Mint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán olvasható, az akció egyik feladata globálisan veszélyeztetett és hazánkban fokozottan védett parlagi sas költőállományának – mely egyben az európai uniós állomány kétharmada – megóvása a fészkelési időszakban az emberi zavarástól, esetleges bűncselekményektől, mint a mérgezés, lelövés, fészekrablás. Emellett a folyamatos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a sasok életével kapcsolatban.

Az önkénteseknek is figyelniük kell rá, hogy ne zavarják a madarakat, éppen ezért egy kilométer távolságra lesznek a fészektől és teleszkóppal vagy távcsövet  lehet figyelni az állatokat. Az önkéntesek heti váltásban végzik a fészekőrzési feladatokat, de előnyt élveznek azok, akik ennél hosszabb időszakot, azaz több turnust (lásd később) is vállalnak. Az őrzést kettő-négy ember látja el egy-egy helyszínen. Érdemes baráti társaságot összeszervezni, de az sem baj, ha valaki egyedül érkezik, mert az őrzés ideje alatt bőven van idő összebarátkozni. Az őrzést hajnaltól estig kell végezni, a megfigyelők által közösen eldöntött, két vagy több órás váltásokban. Legalább egy fő mindig ügyeletben van, a többi pihenhet, tanulhat vagy elmehet kerékpárral bevásárolni.

 

 

FEL