A hagyományos paraszti társadalomban a házasságról és a családról alkotott kép jelentősen eltért attól, amit ma – vagy akár a későbbi, polgárosodó korszakban – természetesnek gondolunk. A magyar lakodalmi rítusok számos olyan elemet őriznek, amelyek a pusztai múltba, egészen a Szent István előtti időszakig vezethetők vissza.
Újkígyóson például szinte napjainkig ismert és használt az a vőfélyrigmus, amellyel a pörköltet köszöntötték be. A szöveg az államalapítás előtti hitvilág emlékeit hordozza:
„Ismét megérkeztem uraim sokára,
nem lehet állítani, hogy nem jártam hiába,
hiszen meghoztam az étket, amely első az étkek sorába.
Ezen eledelért nagy próbát is tettem,
egy fekete bikával hét nap verekedtem,
de oda se neki, csak hogy legyőzhettem,
a fejét a nyakáról egyszerre leszeltem,
a bőrét lehúztam, a húsát kivettem,
s a hússal gyorsan ide siettem.
S meg is főtt belőle jó paprikás étek,
nektek most már nem mást, csak jó étvágyat kérek,
s a fiataloknak áldást, békességet.”
– A fekete bikával vívott, hét napig tartó küzdelem motívuma a néprajzkutatók egybehangzó értelmezése szerint a táltoshit világát idézi meg, vagyis a Szent István előtti hitvilágunkba vezet vissza bennünket. Különösen figyelemre méltó, hogy ez a motívum a 21. századig fennmaradt – fogalmazott Harangozó Imre néprajzkutató. Hangsúlyozta: a házasság és maga az esküvői rítus nem csupán két ember, hanem két, korábban vérségi kapcsolatban nem álló család egyesülését jelentette.
– A lány beleszületik egy családba, majd a házassággal családot vált. Ennek a fordulatnak komoly és jól követhető nyomai vannak a lakodalom rendjében. A menyasszony búcsúztatásakor a lányt elsiratják, mintha meghalt volna – ez a szövegekben is megjelenik. Elbúcsúzik szüleitől, testvéreitől, majd a lakodalom rítusa révén „újjászületik” új családja tagjaként – fogalmazott. Hozzátette: ehhez a szemlélethez kapcsolódik a bekontyolás szokása is. A menyasszony fejének bekötése szimbolikus határátlépés volt: a leánykor lezárult, az asszonyi élet elkezdődött.
– A bekontyolás nem pusztán külső jelzés, hanem életviteli és társadalmi státuszváltás is volt: a lányból asszony lett, új szerepekkel és kötelezettségekkel – emelte ki.
A régi pusztai világban mindez különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen a családok korábban akár konfliktusban is állhattak egymással. A házasság így szövetségkötést, közösségi béketeremtést is jelentett. A 20. század közepéig a paraszti lakodalmak számos térségben még őrizték ezt az ősi szokást.
– A hagyományos világban a legkisebb társadalmi egység nem az egyén, hanem a család volt. Ez jelentette a közösség alapját, a szocializáció elsődleges terét, ahol a gyermekek felnőttek és megismerték a férfi- és női szerepek rendjét. A házasság ennek a struktúrának a fenntartását és megerősítését szolgálta – fogalmazott.
