Olimpikonnal búcsúzott idén az irodalmi est

2016. december 7. 16:02 | behir.hu

Növényi Norbert és Tom Zameth voltak az irodalmi est idei utolsó vendégei. A békéscsabai programsorozat adventi rendezvényén a két író mellett Pusztai Máté Gábor fotóművész kiállítását is megtekinthették a résztvevők.

Ezekkel a szavakkal mutatta be az olimpiai bajnokot Presits Tamás a közönségnek. Az estén bemutatott kötet a sportoló 45 évét dolgozza fel, amelyből nem csak a bokszolót, a színészt, hanem az embert is megismerhetik az olvasók. A könyv írója szerint az írás igyekszik felhívni a sportolás fontosságára is a figyelmet, miközben a kitartásra tanítja olvasóját.

- A kudarcaimat a célhoz vezető út egy állomásának tekintem, mindig úgy alakítottam az életemen, hogy a kitűzött célt elérjem. Ehhez persze szeretnem kellett azt amit csinálok - fogalmazott az olimpikon.

Tom Zameth Kék szemek című regényéből is hallhattak részletet az érdeklődők. A fiatal író négy évig dolgozott most megjelent könyvén, amely könnyed, szórakoztató olvasmánynak ígérkezik. A háromszáz oldalas kötetben rövid történetek fonódnak össze egy kerek történetté, amely elsősorban a fiataloknak szól, de már ötven feletti olvasóktól is kapott pozitív visszajelzéseket a szerző.

A programsorozat jövőre is folytatódik, lehetőséget adva az íróknak a bemutatkozásra.

FEL