Októbertől 400 iskolában lehetnek erdőpedagógiai foglalkozások a 6-14 éveseknek

12:52 | behir.hu

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Gajdos László kiemelte, hogy a programban indulása óta már több mint 170 ezer diák vett részt.

Az őszi ütemben a biológiai sokféleség áll a középpontban - ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy nagyszerű lehetőségnek tartja ezt a programot, hiszen az Országos Erdészeti Egyesület szakemberei élményalapúan, játékosan mutatják meg a gyerekeknek, miért kulcsfontosságú az erdő mint önfenntartó életközösség.

Rámutatott, hogy a tiszta levegő, a víz és a talaj védelme, valamint a klímavédelem megértetése a legmaradandóbb befektetés a jövő nemzedékébe.

"A fenntarthatóságra nevelés a szemléletformálással kezdődik, vigyázzunk közösen az élő környezetünkre!" - fogalmazott közösségi oldalán Gajdos László.

A program honlapján olvasható tájékoztatás szerint az Iskolában az Erdő Programban a Minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai magyarországi köznevelési intézményekbe látogatnak el, ahol a fenntarthatóság témakörében tartanak foglalkozást.

Idén az erdő és fenntarthatóság, illetve az erdei életközösség és a talaj után a biológiai sokféleség kap kiemelt figyelmet. Magyarországi köznevelési intézmények 6-14 éves korosztályok számára igényelhetik az ingyenes foglalkozásokat, a jelentkezésről és a programról bővebb információ az iskolabanazerdo.hu oldalon található.

Forrás: MTI

További programok »

Friss hírek

Így végül nem került hód a bográcsba – Egyed nap az Öregháznál

Hetedik alkalommal rendezte meg az Egyed napot a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör kedd este az evangélikus templom mögötti Öregháznál. Az idei találkozó a kissé meghökkentő, ám annál találóbb Hódfogyatkozás címet kapta, és a jelek szerint a hódok ugyan fogyatkoztak, a vendégek viszont egyre csak szaporodtak. Közel százan gyűltek össze a jamboree-ra, sőt még vidékről és a határon túlról is érkeztek résztvevők.
13:08
FEL