Október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat

2021. szeptember 27. 14:27 | behir.hu

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 2-3-án - közölte az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen több mint félszáz helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén.

A helyszínekről és a programokról az egyesület honlapján lehet tájékozódni (https://www.mme.hu/europai-madarmegfigyelo-napok-2021-oktober-2-3).

A programok között távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzés, terepi kirándulás is szerepel. A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni.

A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első öt helyezett között szerepelt, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy online felületen. Az adatokat a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon kell elküldeni vasárnap 16 óráig. (elektronikus űrlap: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSepe6tM0jABZaERN19PS4Yf8QOMGsIej4JRYcFX1RBHF-VbXg/viewform).    

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvényen immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjtenek adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mint a BirdLife International hazai képviselője.

Tavaly 30 ország, 1722 helyszínén csaknem 6 millió vonuló madarat figyelt meg az akció közel 24 ezer résztvevője - áll az MME hétfői közleményében.

Forrás: MTI

További programok »

FEL