Nyitott ajtó és alvó lakók várták a besurranó tolvajt Bucsán

2018. június 11. 17:41 | behir.hu

Iratokkal teli tárcát lopott egy férfi egy házból Bucsán. A házban lakók aludtak, a ház bejárati ajtaja azonban nem volt bezárva.

Lopás gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy férfit június 9-én, Bucsán – írja a police.hu. A gyanú szerint május 26-án, 1 óra után néhány perccel a nyitott utcaajtón ment be egy bucsai ház udvarára, majd a szintén nyitva hagyott bejárati ajtón besurrant az épületbe. Az egyik szobában eltett egy irattárcát, amelyben többféle igazolvány volt. A zajra a házban lakók felébredtek, de nem tudták feltartóztatni az idegent, a 21 éves férfi elszaladt. A Szeghalmi Rendőrkapitányság lopás miatt indított ellene büntetőeljárást és a rendőrök vizsgálják, hogy gyanúsítható-e más bűncselekmények elkövetésével.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten arra kér mindenkit, hogy házának, lakásának kapuját, ajtaját mindig zárja be! Akkor is, ha van otthon valaki, a házban, az udvaron, vagy a melléképületben vannak. Az udvaron leállított autókat is mindig zárják be, a kerékpárokat pedig lehetőleg korláthoz, fához lakatolják le, vagy vigyék be egy zárható tárolóba! Ha szellőztetnek, ne hagyják őrizetlenül azokat a szobákat, ahol utcára néző ajtókat, ablakokat nyitottak ki! Amikor rövid időre mennek el otthonról, néhány percre átmennek a szomszédhoz, akkor is zárják be a lakást, a házat!

További programok »

FEL