Nyisd ki a szíved, éld meg a csodát! - Szemléletformáló tréning gyerekeknek

2020. június 18. 08:23 | behir.hu

A Nem Adom Fel Alapítvány munkatársai újabb célokat tűztek ki maguk elé. Szemléletformáló Tréningcsapatuk a fiatal korosztálynak (óvodás, általános iskolás) szóló programokon dolgozott a járvány ideje alatt, melyet most szeretnének személyes – vagy akár online formában is – elvinni a gyermekekhez.

Popele Róbert, a budapesti csapat vezetője úgy nyilatkozott a mostani programjukról, hogy a társadalmi szemléletformálást központi feladatnak tartják.

– A tréningek, találkozások elsődleges célja az esélyegyenlőség irányába való elmozdulás támogatása a társadalomban. Különös figyelmet fordítunk a gyermekekre, hiszen ők képviselik a jövőt, akik egy igazán elfogadó társadalmat teremthetnek. Alapítványunk tapasztalati szakértői nagy gyakorlattal rendelkeznek a saját élményen alapuló, interaktív játékok levezetésében – fogalmazott.

Kalmár Judit,a Szemléletformáló Csoport szakmai vezetője szerint programjaink kiemelkedő célja a másság, a fogyatékos emberek megismerésén és elfogadásán kívül az érzelmi intelligencia fejlesztése.

– Szeretnénk megláttatni, elfogadtatni, hogy a siker nem csak az értelmi intelligencián múlik. Fontos, hogy megtanuljuk, saját és társaink érzelmeit érteni és kezelni. Igaz sokan sokféle érzékenyítő foglalkozást, tréninget tartanak szerte az országban, a Nem Adom fel Alapítványé azonban mégis más. Miben? A játékokat ún. tapasztalati szakértők, vagyis különböző fogyatékossággal élő trénerek tartják. A program két legfontosabb jellemzője, hogy a résztvevők saját élményeik által élhetik át a sérült emberek akadályozottságának fizikai és lelki folyamatait, mindemellett a sérültek mentorként vesznek részt a programban, így olyan területen kalauzolják az ép résztvevőket, ahol ők kevésbé mozognak biztonságosan. Ez a helyzet segít megszüntetni azt a sztereotípiát, hogy mindig csak a sérült emberek szorulnak segítségre – mondta el a szakmai vezető.

 

 

Hozzátette: az érzékenyítés legfontosabb eszköze maga a személyiségük.

– Érzékenyebbek vagyunk, és egy speciális identitással élünk, amely egy tudatos megküzdés és pozitív gondolkodás eredménye. Hogy mikor, milyen játékot, eszközt veszünk el, az mindig a helyszínektől (külső vagy belső), a célcsoport életkorától (3-99 év), a létszámtól, a kapott időkeret (3-4 órától – akár több nap is), illetve a megbízó céljaitól függ. Minden alkalomra más, - és más játékokkal megyünk, de kifogyhatatlan lelkesedéssel, szeretettel. Erősítjük azt az üzenetet, hogy bármilyen útravalóval induljunk is az életben a legfontosabb felelősségünk az, hogy mindig a lehető legjobbat hozzuk ki a nekünk adatott lehetőségből – fogalazott.

A szakmai vezető szerint a foglalkozások legfontosabb üzenete, hogy jól érezzék magukat együtt. Az, hogy a játékok, a mese, a kreatív alkotások végén pozitív érzések, gondolatok maradjanak meg a gyerekekben és boldogan meséljenek otthon arról, mi történt aznap. 

– Tapasztalataink szerint a gyermekek (is) a közös élmények kapcsán, képessé válnak arra, hogy megtapasztalják és megismerjék a sajátos élethelyzetben élő emberek örömeit, kihívásait. Képessé válnak arra, hogy a sajátos élethelyzetben élő emberekkel kapcsolatban a
tapasztalatlanságból fakadó ellenérzéseiket, előítéleteiket felismerjék és kezeljék, illetve megszüntessék. Képessé válnak arra, hogy félelem nélkül, megfelelő módon tudjanak kommunikálni, kapcsolatba lépni sajátos élethelyzetben élő emberekkel, alkalmazni tudják a
megfelelő kommunikációs és viselkedési normákat – összegzett Kalmár Judit.

A NEM ADOM FEL Tréningcsapat készített egy bemutatkozó kisfilmet, amelyben igyekeztek összesíteni mindazt, amivel hozzá tudnak járulni például iskolai, óvodai táborok sikeréhez - a célcsoport igényeire szabva (néhány órás vagy akár egy hetes) - a kialakult gazdasági és társadalmi helyzetet figyelembe véve. 

Bővebb információ: www.nemadomfel.hu/erzekenyito-trening

Kisfilm: 

További programok »

FEL