Nyílzápor a Kerecsen Kupán

2016. december 14. 11:52 | Zsíros András

Még a nyílvesszők anyagát is ellenőrizték azon a rangos nemzetközi íjászversenyen, amit szombaton tartottak Békéscsabán. A 18. Kerecsen Kupán 30 különféle célt kellett eltalálniuk a versenyzőknek. A jellemzően szabadtéri sportnak a hideg idő sem jelenthetett akadályt, a bajnokság ugyanis az A-B Expo 180 fős csarnokában zajlott.

200 méterre lévő célt is el lehet találni vele, miközben a nyíl akár 130 kilométer per órás sebességre is képes. Az egyik legősibb magyar sport elevenedett meg a hagyományőrző tornán.

Molnár Ferenc, a Kötöny Népe Karcagi Íjászkör tagjától megtudtuk, ezek ugyan már nem természetes alapú íjak, hanem modern anyagból készülnek, úgynevezett laminált íjak, de formájukban még őrzik az úgynevezett két halmos kialakításnak a hagyományát.

Kicsik és nagyok, nők és férfiak egyaránt részt vettek a versenyen. A 17 éves Szentiványi Izabella két éve kezdett foglalkozni a sportággal. Az eleki Velek Vezér Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjaként szerinte a pontos találatokhoz elsősorban nem is gyakorlatra, mint inkább koncentrációra van szükség.

Ezt a verseny szervezője is megerősítette. Fabulya Attila szerint mindezek mélyen az ősi hagyományban gyökereznek. A Csaba Lovas-íjász Kör elnöke elmondta, nemcsak a magyar, hanem a keleti hitvilágban is a harmónia és a koncentráció egyik jelképe az íjászat. Hozzátette, az ősök hitében az ilyenkor kikelt kerecsensólyom fiókák az újjászületést jelképezték. Innen eredeztetik a karácsony szavunkat is.

FEL