Nyáron is veszélyt jelent a szén-monoxid mérgezés

2020. július 15. 15:19 | Vári Bianka

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a nyári hónapokban is arra figyelmezteti a lakosságot, hogy szén-monoxid-mérgezés az év legmelegebb évszakában is előfordulhat. Sokan a fűtési szezonhoz kötik ezeket az eseteket, azonban a veszély egész évben fenyeget.

Több háztartásban egész évben gázüzemű, fali vízmelegítővel, kazánnal állítják elő a meleg vizet. Ujházi-Orczifalvi Kitti arról számolt be, tudja, hogy a szén-monoxid mérgezés veszélye egész évben fennáll, ezért fontosnak tartotta a jelzőkészülék beszerzését.

– Két éve lakunk ebben a lakásban, és mivel gázüzemű, nyílt égésterű a vízmelegítőnk, ezért fontosnak tartottuk, hogy beszerezzünk egy szén-monoxid érzékelő készüléket, ugyanis így sokkal biztonságosabbnak érezzük a lakásban töltött időnket, illetve kisbaba is van, rá is fokozottan szeretnénk figyelni – fogalmazott az anyuka.

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője arról beszélt, fontos, hogy klímát, páraelszívót vagy beépített szagelszívó-ventilátort szakember telepítsen, hiszen ezek együttes használata befolyásolja a lakás légáramlását.

– Mivel nyáron a kinti hőmérséklet jóval magasabb a télinél, illetve közelít a gázkészülék füstgáz hőmérséklete a kinti hőmérséklethez, ezért a gázáramlás akár megfordulhat. Ezt a helyzetet még ronthatja egy nem megfelelően karbantartott kazán vagy az, ha valamilyen tárgy van a kéményben, illetve ha párhuzamosan, a készülékkel – tehát egy vízmelegítővel – használunk szagelszívót vagy falba épített ventillátort – mondta a megbízott szóvivő.

 

 

A vízmelegítő mellett a kémény rendszeres karbantartása is fontos – tette hozzá a szakember. A kéményseprés július elején 17 megyében – köztük Békés megyében is – újraindult. Ezt a katasztrófavédelem évi 1 alkalommal, ingyenesen elvégzi. A magánszemélyek online adatlap kitöltésével, e-mailben, a 1818-as telefonszámon vagy személyesen, az igazgatóságon kérhetik kéményeik ellenőrzését.

További programok »

FEL