Programokkal készülnek a koraszülöttek világnapjára

2019. november 13. 17:48 | behir.hu

November 17-én, a koraszülöttek világnapján a koraszülött babákra és a koraszülésre hívják fel a figyelmet évek óta a szakemberek. Ezen a napon a legkisebbek tiszteletére szimbolikusan lila színt viselnek és lila fénnyel világítják meg a városok impozáns épületeiket. Az esemény kapcsán Békéscsabán és Gyulán is programokkal várják az érdeklődőket.

Az évről-évre megrendezendő különleges programsororozat a koraszülöttek körülményeire, a körülmények javításának fontosságára kívánja ráirányítani a figyelmet. A jelenség sokakat érint, évente megközelítőleg 8000 gyermek jön idő előtt világra Magyarországon.

Békéscsabán, november 16-án a Cafe One-ban a "Korábban jöttem" című rendezvényre már 9 óra 30 perctől várják a látogatókat. Tíz órától a Korábban Érkeztem Alapítvány képviselője köszönti az egybegyűlteket.

A rendezvényen az alábbi programookon vehetnek részt a családok:

· Huple-foglalkozás
· Kézműves foglalkozás
· Arcfestés
· Lufi hajtogatás és hajtogatás tanulás
· Tanácsadó sarok szülőknek: konduktor, pszichológus, és
koraszülésben érintett édesanyák részvételével
· Lila színű mignon árusítás a koraszülésben érintett
családok részére

November 17-én Gyulán lilába öltözik a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont.  

A gyulai rendezvény gyülekezővel veszi kezdetét, 16 órakor a Világóránál. A szervezők kérésére a figyelemfelkeltés érdekében érdemes valamilyen lila világító eszközzel felszerelkezni. Az egybegyűltek 16 óra 30 perckor indulnak el az Almásy-kastély irányába. A parkban közös éneklésre is lehetőség nyílik, Baracsi István és vendégei várják a megjelenteket.

A családias élmény pazar látvánnyal párosul, az épületegyüttes 17 órai kezdettel lila fénnyel világítják ki. A zene és a megvilágítás mellett mézes teával szolgálnak a szervezők, amelyet ha fogyasztni szeretnénk saját bögrét kell vinnünk. 

A baleset-megelőzési bizottság is szerepet vállal az eseményben, a személyszállítás, a gyermekszállítás szabályira hívják fel a figyelmet, továbbá a babakocsival való közlekedésről is tájékoztatást adnak.





 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

További programok »

FEL