Novák: a kormány folytatja a bölcsődék fejlesztését

2019. január 24. 06:05 | behir.hu

A bölcsődék működtetéséhez adott magasabb támogatás, a férőhelyek számának bővülése és a gyermeknevelők nagyobb anyagi megbecsülése jelentik az alapját kormány bölcsődefejlesztési programjának, mely az elkövetkezendő években is folytatódik - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Komáromban, a 300 millió forintért felújított Aprótalpak Bölcsőde átadásán.

Novák Katalin kiemelte, a jövő év végére minden településen, ahol legalább 40, három év alatti gyermek él, vagy öt olyan család, ahol igénylik a szülők a bölcsődét, az önkormányzatoknak létre kell hozni az intézményt. A politikus hozzátette, a feladathoz a kormány a forrásokat is biztosítja.  A felsőfokú gyermekgondozók bekerültek a pedagógus életpályamodellbe, ezzel fizetésük átlagban ötven százalékkal emelkedett és a többi dolgozó is jelentős bérfejlesztéshez jutott - ismertette Novák Katalin.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Magas a tét – Sikeresen zárult a GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap Csabán

Nagy érdeklődés mellett, sikerrel zajlott le a CsabaParkban a „Magas a tét” elnevezésű GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap. A rendezvény a Békés Vármegyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport és a Békéscsabai Szakképzési Centrum közös szervezésében valósult meg, célja pedig a magasban végzett munka biztonságának és hatékonyságának növelése volt.
2026. július 3. 15:53
FEL