Nosztalgia mérkőzéseket játszottak Újkígyóson

2022. december 23. 16:10 | Szabó Judit

2022-ben is megrendezték Újkígyóson a Felföldi István Sportegyesület hagyományos rendezvényét, a FISE Karácsonyt. Az egész napos gálán az egyesület tagjai nosztalgia mérkőzéseket is tartottak.

A családias hangulatú gálán az egyesület apraja-nagyja összegyűlt az újkígyósi tornateremben, és a játékosok egy-egy bemutatkozó mérkőzésen léptek pályára. A nap fénypontjai a felnőtt női és férfi nosztalgia mérkőzések voltak. Az Újkígyós régi NB2-es felnőtt női csapata a jelenlegi U19-es gárdája ellen lépett pályára. 2014-ben fogalmazódott meg először az ötlet, hogy az egyesület tagjai a szezon végén tartsanak egy közös ünnepséget.

– Minden korosztályban versenyeztetünk csapatot, fiú és lány szinten is. A lányoknál annyi a különbség, hogy női felnőtt csapatunk már nincs, ugyanakkor van egy nagyon összetartó női közösségünk. Van az egyesületnek egy öregfiúk csapata is, akik ugyanúgy a Békés megyei öregfiúk bajnokságban szerepelnek. Őket is minden évben meghívjuk, nagyon szívesen jön mindenki – fogalmazott Balogh László, elnök.

Az egyik résztvevő, Buday Veronika 1997-ben indult először a megyei bajnokságban és már akkor oszlopos tagja volt a keretnek. Az egykori irányító elmondta, hogy édesapja, Buday György formálta egységgé a csapatot.

– Még egy évnyi megyei bajnokságban történt erősödés után visszakerültünk az NB/II-be és nagyon sokáig meg is tartottuk ott a helyünket. Jöttek fel mindig a fiatal játékosok, töltötték fel a felnőtt csapatot így egy nagyon jó gárda alakult ki, évekig együtt játszottunk. Nem csak a pályán, hanem az öltözőben és a magánéletben is barátok, barátnők voltunk – mondta el az egykori NB/II-es játékos. 

A karácsonyi gálán az összecsapások mellett sütivel és teával várták az érdeklődőket, valamint felállították az egyesület karácsonyfáját, amelyet a csapatok által megszerzett kupákkal és érmekkel díszítettek fel.

Galéria

További programok »

FEL