Népszerű a családi jármű – 8000 kérelem érkezett az autóvásárlási támogatásra

2019. augusztus 8. 08:38 | Papp Ádám Sándor

A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin kiemelte: a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több mint 8000 kérelem érkezett eddig.

A kormány februárban jelentette be, hogy 2019-ben tovább bővíti a családtámogatási palettát. Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy olyan támogatási formák kerültek bele az akciótervbe, amelyek ösztönzőek lehetnek a többgyermekes családoknak.

– Azok a családok, ahol legalább három gyermeket nevelnek, legalább hétszemélyes, új személygépkocsi vásárlása esetén 2,5 millió forint vissza nem fizetendő támogatásra válnak jogosulttá – hangsúlyozta az államtitkár még februárban.

Hegedűs Sándor, az egyik békéscsabai autókereskedés cégvezetője elmondta, hogy az alig egy hónapja elindult autóvásárlási támogatásnak köszönhetően, egyre többen döntenek a családi autó vásárlása mellett.

– A városi terepjárók nagy népszerűségnek örvendenek. Sokan úgy gondolják, hogy eddig nem engedhettek meg maguknak egy ilyen autót, inkább egy fiatal használt járművet vettek volna a támogatás nélkül.  Most azonban nagy lehetőséget látnak abban, hogy egy új autóba üljenek az egész családdal – emelte ki az Automobil Körös Kft. cégvezetője. 

 

További programok »

Gazdaság

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
2026. január 11. 14:23
FEL