Nem mindegy, hogyan közlekedünk az árvízvédelmi töltéseken

2017. május 4. 17:18 | Busi Ottó

2017-ben változtak a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő árvízvédelmi töltéseken történő közlekedés szabályai.

A Békés megyei folyók és szakaszai árvízvédelmi töltéseinek kezelője a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság. (Kivéve a Sebes-Körös jobb partja, a Berettyó mindkét partja a Sebes-Körös torkolatától felfelé, illetve a Hortobágy-Berettyó jobb partja, amely szakaszok a Tisztántúli Vízügyi Igazgatósághoz tartoznak.) A töltéseken való közlekedéshez a KÖVIZIG által kiadott, névre és adott járműre szóló engedély vagy vendégkártya szükséges.

A gáthasználati engedélyek segédmotoros kerékpárra, motorkerékpárra, személygépkocsira, legfeljebb 3,5 tonna összsúlyú tehergépjárműre vagy lassú járműre és állati vontatású járműre válthatók meg éves, havi és heti bontásban. (A 3,5 tonna összsúlyú tehergépjárműre vagy súlytól függetlenül erő- és munkagéppel való közlekedéshez egyedi engedély és megállapodás szükséges.)

Az engedélyes kötelességei:

A töltésen való közlekedés fokozott veszélyt jelent, ezért óvatosan, mindig a látási viszonyoknak és a töltés állapotának megfelelően – különös figyelemmel a porképződésre is – kell közlekedni. A töltésen való közlekedés során a KRESZ szabályait be kell tartani. A védtöltések koronaszélessége 3.0 méter vagy ennél keskenyebb, ezért fokozott figyelmet kell fordítani a szembejövő forgalomra.

A töltésen közlekedni csak száraz időben szabad! Esős, havas időben, átázott töltésen közlekedni tilos. Vízkár elleni védekezéskor a töltésen csak a védelmi feladatokat ellátók közlekedhetnek! Tilos a töltésrézsűn, a padkán és előtéren közlekedni, parkírozni. Tilos zárt sorompó önhatalmú felnyitása, vagy a töltésrézsűn történő megkerülése. Az engedélyes csak saját felelősségére közlekedhet a töltésen. Az esetleges balesetekért , a járműben vagy rakományban keletkezett károkért, illetve személyi sérülésért az igazgatóság semminemű felelősséget nem vállal. A töltésen való közlekedéssel az engedélyes semminemű kárt a töltéstestben, (töltéskorona, burkolatban, stabilizációban) annak tartozékaiban nem okozhat. Az engedélyes a töltésen közlekedési engedély megvásárlásával egyidejűleg elfogadja azt, hogy amennyiben a töltésen való közlekedésével összefüggésben mégis bekövetkezik a töltés károsodása, és azt az Igazgatóság felhívásra nem képes, illetve nem kívánja helyreállítani, így az igazgatóság a helyreállítást elvégezteti és annak teljes költségét az engedélyes köteles viselni. Amennyiben károkozása súlyosabb, vagy az a védmű szándékos cselekménnyel történő rongálásnak minősíthető, úgy az szabálysértési-, illetve büntetőeljárást vonhat maga után.

Az engedélyes köteles az engedélyt a töltésen való közlekedéskor a jármű szélvédőjére jó láthatóan kitenni, ennek hiányában a töltésen nem közlekedhet. Az engedély másra nem ruházható át, csak a feltűntetett járműre érvényes. A töltésen való közlekedést és az engedélyt az ellenőrzésre jogosultak ellenőrizhetik, melyet az engedélyes köteles felszólításra a helyszínen bemutatni. Abban az esetben, ha ennek nem tud eleget tenni, akkor tevékenysége engedély nélküli közlekedésnek minősül.

Az engedélyes köteles a töltésen való közlekedés szabályait betartani és a védtöltés, illetve tartozékainak jó állagát megőrizni.

Az KÖVIZIG jogosult arra, hogy év közben külön bejelentés nélkül  vízgazdálkodási okból, illetve a töltések védképességének helyreállítása, megőrzése, karbantartása , vagy egyéb ok miatt, a töltésen történő közlekedést korlátozza, vagy megtiltsa.

Díjak 2017 évben:
Jármű típusa Éves Havi Heti
Segédmotoros kerékpár 1500 Ft 1000 Ft 500 Ft
Motorkerékpár 3000 Ft 1500 Ft 1000 Ft
Személygépkocsi és állati vontatású jármű 5000 Ft 2000 Ft 1500 Ft

 

forrás / fotó: khesz.hu

További programok »

FEL