Nem kezdte meg büntetését, elfogatóparancsot adtak ki a vésztői férfi ellen

2021. augusztus 3. 11:12 | behir.hu

Személyi sérüléssel járó baleseteknél helyszíneltek, körözés alapján és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Békés megyében 2021. augusztus 2-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Sarkadon, a Kossuth utcában 11 óra 15 perc körül két személyautó ütközött össze. A balesetben ketten könnyebben megsérültek. Békéscsabán, a Dózsa György út és a Vilim utca kereszteződésében 13 óra körül egy kerékpárral közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak és összeütköztek. A mentők a nőt könnyű sérüléssel vitték kórházba. Vésztő külterületén 17 óra 30 perc körül egy autó lesodródott az útról, fának ütközött és a tetejére borult. A jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrjárőrei 2021. augusztus 2-án 12 óra körül elfogtak egy vésztői férfit, aki ellen a Gyulai Törvényszék adott ki elfogatóparancsot, mert nem kezdte meg a büntetése letöltését. A 31 éves férfit a rendőrök Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Forrás: police.hu

 

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. augusztus 2-án 10 óra 30 perc körül Békéscsabán, a Lencsési úton. Egy segédmotor-kerékpár vezetőjénél jelzett pozitív értéket az alkoholszonda. A segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit a rendőrjárőrök előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra. További két légalkoholmérés is megerősítette az ittasság gyanúját, ezért büntetőfeljelentést tettek ellene. Emellett szabálysértési eljárás is indult a 40 éves férfi ellen, mert nincs jogosítványa.

Forrás: police.hu

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL