Nem kell fizetni a házi kutak után, a gazdák 10 év haladékot kaptak

2018. július 24. 14:14 | behir.hu

Két éve húzódik a vita róla, most eldőlt: nem kell engedélyeztetni a kútfúrást 80 méteres mélységig házi használat esetén. A gazdák viszont nem mentesülnek az engedély alól.

Még 2016-ban módosították a a vízgazdálkodási törvényt, ez alapján a korábban engedély nélkül létesített kutakra is engedélyt kellett volna kérni. Ez jelentős költséget jelentett volna a kutakat napi szinten, vezetékes víz helyett használókra éppúgy, mint a kutakból öntöző gazdákra.

Az engedélyeztetés melletti érv volt viszont a hazai vízbázis védelme. Tavaly, amikor már szó volt róla, hogy az engedélyeztetési kötelezettséget mégiscsak eltörlik, az Alapvető Emberi Jogok Hivatalának a jövő nemzedék ügyeiért felelős biztos helyettese állásfoglalást is adott ki, amely szerint: "az ilyen módosítás egyet jelenthet a hazai ivóvízkészletek veszélyeztetettségének növelésével és a felszín alatti vizeink hatékony állami védelmének feladásával."

Most azonban az Országgyűlés megszavazta, hogy nem kell engedélyeztetni, sem bejelenteni a 80 méternél sekélyebb, és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat. A változtatást 129 igen, 39 nem szavazattal és 16 tartózkodás mellett fogadták el.

Marad ugyanakkor az engedélyezési kötelezettség a gazdasági célú vízkivétel esetében és hideg és termálkarszt készletek térségében mélységtől és vízmennyiségtől függetlenül.

Gazdasági célú használat esetén tehát megvan a lehetőség arra, hogy a korábban engedély nélkül létesített kutak utólagos fennmaradási engedélyt kapjanak bírság kiszabása nélkül. Az érintett tulajdonosoknak 10 évük van arra, hogy legalizálják a kutakat.

 

(Az MTI híre nyomán)

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL