Nem figyelt a kutyájára, pénzbüntetést kapott egy békési férfi

2025. március 23. 11:50 | behir.hu

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 90 ezer forint pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Békési Járásbíróság előkészítő ülésén egy 54 éves büntetlen előéletű békési férfival szemben, akinek a kutyája kiszaladt az útra és ott összeütközött egy motorossal. A bíróság a sértett által bejelentett polgári jogi igényt nem bírálta el, azt egyéb törvényes útra utasította.

A férfi 2023. október 19-én, a délutáni órákban békési ingatlanában tartózkodott, amikor az ingatlan nyitott kapuján keresztül a Szőlő utcára kiszaladt a puli fajtájú, közepes testű, rövid szőrű kutyája, és ott felügyelet nélkül tartózkodott – írja a Békés Vármegyei Főügyészség közleménye. Ebben az időben a Szeglet utca felöl a Nyereg utca irányába az úttesten közlekedett egy segédmotoroskerékpárt vezető férfi. A terhelt kutyája a jobb oldali füves-bokros részről úgy szaladt át az útesten közvetlenül a segédmotorkerékpár előtt – féktávolságon belül –, hogy nekiütközött a segédmotorkerékpár első kerekének. Az ütközés következtében a sértett a segédmotorkerékpárral elesett, amelynek következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és azokkal összefüggésben a sértettnél maradandó fogyatékosság kialakulása is várható.

A terhelt állattartóként a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta, a kutyája ennek következtében ütközött össze a sértettel és a közlekedési baleset miatt keletkeztek a sértett sérülései. A terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 62.§ (6) bekezdésében foglaltakat, mely szerint „állatot az út közelében – magánterületen is – csak oly módon szabad tartani, hogy az útra ne juthasson.”

További programok »

Kék hírek

Ittasan az édesapját ellátó mentősökre támadt a békéssámsoni férfi

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 29 éves büntetett előéletű békéssámsoni férfival szemben, aki ittas állapotban az édesapját ellátó mentősökre támadt.
2026. április 24. 09:33
FEL