Nem adott elsőbbséget, balesetet okozott

2022. október 8. 09:58 | behir.hu

Két könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset és egy előállítás.

Békés megyében október 7-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békéscsabán 19 óra 22 perckor összeütközött két személygépkocsi. Az egyik jármű vezetője a Balassa utcából hajtott ki a 44-es számú főút elkerülő szakaszára, de nem adott elsőbbséget egy, a főúton érkező autósnak. Az ütközésben a vétlen járművezető könnyebben megsérült – számolt be róla a rendőrség.

Egy órával később Orosházán, a Szőlő körút és a Bartók Béla utca kereszteződésénél egy személygépkocsi motorossal ütközött. Az autót vezető férfi a körútról balra akart fordulni, ezt, ahogy közeledett a kereszteződéshez irányjelzővel jelezte is, de aztán végül mégis hirtelen jobbra fordult. Ekkor ütötte el a mögötte érkező, és éppen őt kikerülő segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit. A balesetben a motoros könnyű sérülést szenvedett.

Sarkadon, a Kis utcából 2022. október 7-én délután előállítottak a rendőrök egy újkígyósi férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Békéscsabai Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől. A 36 éves férfi ellen büntetőeljárás indult, a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták. 

További programok »

Kék hírek

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
2026. szeptember 25. 11:10
FEL