Negyedszázada a közművelődésben – Jubileum előtt áll a Lencsési Közösségi Ház

2016. február 27. 10:46 | Mikóczy Erika

Mindennapi rohanásaink közepette szinte kincsként tekintünk azokra a helyekre, ahol megpihenhetünk, élményekkel töltődhetünk fel, mégpedig olyan emberek között, akikkel jó együtt lenni. A Lencsési Közösségi Ház lassan negyedszázada fogja össze a lakótelepen élőket, biztosít családias helyszínt az ilyen alkalmakhoz. Takács Péter, aki az indulástól a közösségi ház vezetője a 7.Tv stúdiójában beszélt a napjainkig eltelt időszakról.

- 1991. június 1-jével alapította meg az önkormányzat a közösségi házat.  Hogyan kezdődött ez a történet?

- Röviddel az első szabad önkormányzati választások után döntött az önkormányzat a Lencsési Közösségi Ház létrehozásáról. A cél az volt, hogy az intézmény a lakótelepen élők közművelődési igényeit ellássa. A történet azonban 1982-ben kezdődött, akkor készült egy terv, amely a Féja Géza térre egy szabadidőközpont építését célozta meg. 1986-ban adták át a szabadidőközpont irodáit, de pénzhiány miatt akkor a beruházás nem folytatódott. Erre az épületre alapította a város a Lencsési Közösségi Házat öt évvel később.

- Hogyan jöttek létre az első közösségek?

- Amikor az indulásnál pályáztam, már akkor a hagyományteremtést és a kisközösségek működtetését tűztem ki célul. Máig jól működő közösségeink vannak, a nyugdíjasklub a Szabó Pál téri iskolából költözött ide, aztán lakossági kezdeményezésre jött létre a jógaklub, baba-mama klub, majd a kertbarát kör és a csipkeverő klub, náluk működik a Márvány Fotóműhely is, és persze a mi kezdeményezésünkre is jöttek létre csoportok.

- Közben bővült a ház 2002-ben adták át a nagytermet, majd egy tanácskozóteremmel bővült az intézmény. Mit jelentettek ezek a fejlesztések?

- A több tér több lehetőséget adott. Míg kezdetben kilencezren fordultak meg nálunk egy év alatt, múlt évben már 42 ezres volt a látogatottságunk. Tavaly 1307 művelődési és egyéb alkalom volt itt, előadások, különböző közösségi rendezvények formájában. Egyre népszerűbbek a hagyományos nagyrendezvényeink, mint a gyermeknapi előzetes vagy a Szent István napi előzetes. 2006 óta működik részönkormányzat a lakótelepen dr. Ferenci Attila vezetésével. Kiváló a kapcsolat közöttük, sikeres közös programjaink vannak, mint például az András napi kolbászparádé vagy a Lencsési advent. Szervezünk egészséghetet, programokat a magyar kultúra napja és a jeles napok köré, és két olyan rendezvényünk is van, ami országosan egyedülálló: a Csak tiszta forrásból fotópályázat és a Digiporáma fesztivál.

- Hogyan készülnek a jubileumra?

- Az év második felében egy 25 programból álló sorozatot tervezünk, amelybe beépítjük a ház hagyományos rendezvényeit és több új elemet. A jubileumot egy gálával zárjuk majd, ahol szeretnék megköszönni mindazok munkáját, akik segítettek abban, hogy a közösségi ház egy élő, formálódó közösségi tér legyen, amelynek a kínálata folyamatosan szélesedik.

 

FEL