Negyed évszázada az állatok védelmében – 25 éves a Csabai Állatvédők Egyesülete

2025. június 15. 13:23 | Osgyán Ágnes

Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte a Csabai Állatvédők Közhasznú Egyesület. A jeles alkalomra nyílt nappal és színes programokkal készültek, hogy kicsik és nagyok együtt ünnepelhessenek a négylábúakkal.

Huszonöt éve dolgozik a Csabai Állatvédők Közhasznú Egyesület azért, hogy gazdátlan állatok százainak nyújtson menedéket, ellátást és új esélyt egy szerető otthonra. Az évforduló alkalmából szervezett nyílt napon szórakoztató programok, - például arcfestés, ügyességi játékok és csillámtetoválás - várták a látogatókat. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek a menhely lakóival is. 

– Folyamatosan azon dolgozunk, hogy fejlesszük a menhelyet, és minél jobb körülményeket teremtsünk a nálunk élő kutyák és macskák számára. A mai nap számunkra is ünnep, és szerettük volna ezt megosztani mindazokkal, akik önkéntesként segítenek nekünk, vagy tőlünk fogadtak örökbe – mondta el Laszkó Tímea, az egyesület önkéntese.

Benkő-Prágai Jessica 2011 óta segíti önkéntesként az egyesület munkáját, elmondása szerint mindig is fontosnak tartotta, hogy az elhagyott és kóbor állatok megkaphassák a második esélyt.

– Minden állat megérdemli, hogy családra találjon. Mi is a menhelyről fogadtuk örökbe a kutyusunkat. Fél évig nézelődtünk a menhelyen, hogy megtaláljuk azt az ebet, aki igazán illik hozzánk, és akinek mi is megfelelő otthont tudunk biztosítani – osztotta meg. Hozzátette: két éve lett a család tagja egy négyéves staffordshire bullterrier, aki hamar megtalálta a helyét otthonukban. 

A menhely munkáját bárki segítheti önkéntesként, de szívesen fogadnak adományokat is, legyen az állateledel, takaró vagy játék. 

Galéria

További programok »

FEL