A következő eseménysor valószínűleg joggal pályázhatna az év horgászkalandja címre is a békéscsabai Fás-tó legendáriumát gazdagítva. Bár a történet még nyárról datálódik, így év vége felé ugyancsak jóleső visszatekintést ad az esztendő fogási élményeire.
„A nevem Jenei Patrik, 18 éves tanuló vagyok, aki 3 éves kora óta rajong a horgászatért. Első emlékeim a Fás-tóval kapcsolatban kisgyermekkoromból valók. Már akkor is szimpatizáltam ezzel a régi bányavízzel, idén pedig elhatároztam, hogy a 2017-es évemet rászánom és megvallatom.
Mivel még tanulok és nagyon nehéz a vízpartra kijutnom, az első alkalom csak június 3-4. napjával jöhetett el. Egyik kedves barátommal mentem, aki már a tavalyi évben is szép pontyokat fogott itt, tehát a tó nem volt teljesen ismeretlen számunkra.
Kipakolás után az első dolgunk az etetés, majd a botok beélesítése volt, legutoljára a sátorállítás maradt. Gábris bíztatott, hogy már az első éjszaka is foghatunk több szép halat, ez engem különösen fellelkesített. Besötétedés után azonban nyugalom volt. Ám egyszer csak legmélyebb álmunk közepette megszólalt egyikőnk kapásjelzője. Gábrisé volt, de rám hagyta a botot: – Te még úgy se fogtál darabosabb pontyot innen!
Megmerítés után a halat matracra helyeztük és a mérleg 7,8 kg-nál állt meg. Óriási öröm fogott el. A hal visszaengedése után újracsaliztunk és visszadobtuk a szereléket a halat adó helyre.
Az éjszaka további része igen csendesen telt majd a délelőtt folyamán – miközben a vizet lestük hol rejtőzködhetnek a nagypontyok –, lassú, komótos kapásra lettem figyelmes, ami most már az én botomon jelentkezett. Hosszas fárasztás következett, miközben reménykedtünk, hogy a hal nem találja az akadókat.
Amikor először megláttuk, tudtuk hogy ez már 10 kg feletti ponty lesz. Amikor megszákoltuk és matracra helyeztük, óriási pacsit adtunk egymásnak. – Ez az, megvan amiért jöttünk! A mérleg 13,4 kilogrammnál állt meg, a fantasztikus élménytől remegett minden porcikám. Fogtam már ennél nagyobb halat, de ezt sokkal többre értékeltem a Fás-tó akadós medrének nehéz horgászhatósága miatt. A túra hátralevő részében már nem sikerült halat fognunk, de elégedetten, emelt fővel távoztunk.
Gábrissal és egy másik korombeli, nagyon ügyes és tapasztalt pontyhorgásszal, Petivel, a sikeren felbuzdulva napról napra egyeztettük az időpontokat, mikor lenne alkalmas ismét kiülni, de most már valamivel hosszabb időtartamra. Végül négy napban egyeztünk meg, amit július 23. és 27. közé tettünk.
Kánikula és nagyon fülledt idő fogadott minket a parton és ráadásnak a halőrök is azt mondták, hogy már két hete alig eszik a hal. Tudtuk azonban, hogy hamarosan egy hidegfront betörése várható és az mindig jó jel, mert – ahogy a szakirodalmak is írják – gyakran ekkor mozdulnak az igazán nagy jószágok.
Az első éjszaka ugyanolyan álomszerűre sikerült, mint az első alkalommal, ugyanis két gyönyörű pontyot is sikerült matracra segítenünk. Egyikőjük 4,8 kg, másik pedig 14,2 kg volt, ami azt jelentette, hogy ismét megdöntöttem a rekordomat a Fás-tavon. Sajnos Gábris megúszta kapás nélkül és elég csalódottan kullogott reggel a kocsihoz – ő csak éjjelre maradhatott –, de utolsó mosolygó pillantása azt sejttette - lehet tudta előre -, hogy nekünk ez egy nagyon jó horgászat lesz.
Ezt követően minden éjjel és minden nappal öt-öt kapást sikerült kicsikarnom a tóból, amiből a peca végére összeszámolva tizenhét ponty kerekedett, összsúlyuk majdnem elérte a 150 kilogrammot. A várva várt vihar július 25-én, hajnali 1 órakor, egy kisebb nyári záporral érkezett meg, majd 2 óra 48 perckor már erőteljes széllel és piros riasztással verte a sátor minden porcikáját. Bevallom, igencsak féltem, amikor a fűzfát a fejem felé hajtogatta a szél. Mint utólag kiderült, 40 mm eső zúdult aznap este ránk.
Tudtam, ha ezek után sem fogok igazán nagy halat, akkor sose. Utolsó este furcsa csipogtatós, amolyan „keszeges” kapásra lettem figyelmes, majd akasztás után vonatként indult az akadók felé a hal, de szerencsére nem ment bele. Amikor megláttam a pontyot, elszörnyedtem mekkora. A kristálytiszta vízben látszódott minden vonala, de azt is láttam, hogy az a horog nem a helyén, hanem a hasába van akadva. Már majdnem a merítőben volt, amikor a horog kiakadt és az óriás – amit 18-20 kg közé saccoltam – eltűnt a mélyben.
Olyan csalódottság fogott el, mint még soha. De magamban tudtam, ahol egy ilyen van, ott valószínűleg több nagyobb is lehet. Bekészítettem az óriási csalikat, majd a szokásos etetés után rögtön megérkezett az első kapás, azonban fárasztás közben elfüstölt a másik botom is, ami fát fogott közben. A megszákolt hal egy 12,6 kilogrammos, makulátlan tőpontynak bizonyult, ami pedig elment, első megérzésre sokkal nagyobb lehetett, mert komótos mozgását meg sem lehetett állítani, útja tudatosan, egyből a víz alatti fák közé vezetett.
Ismételt csalizás után lefeküdtem, majd fél óra elteltével újra füstölős kapásra keltem fel. Amikor ráemeltem a botra, óriási súly volt a végén, tudtam, hogy ez is valószínűleg nagyobb lehet bármely másik matracra fektetett halamnál. Szákolás után még nem volt biztos, de a halkímélőn már láttuk Petivel, hogy ez bizony átlépi a 15 pluszos határt. De mint a mesében, fotózás közben ismét megindult a kapásjelző a még bent lévő utolsó boton is. Végül ez a hal is a fák közé veszett, de már egyáltalán nem bántuk.
A mérlegeléskor a mutató 15,2 kilogrammnál állapodott meg. Petivel örömünnepet jártunk. Az éjszaka hátralevő részében már csönd honolt, így ki tudtuk pihenni az éjszaka fáradalmait a reggeli hazaindulás előtt. Összepakolás után egy utolsó pillantást vetettünk eme csodás vízre: a kitűzött cél maximálisan teljesült.
Jó pár hét múlva – augusztus 13. és 16. közé egyeztetve az időpontokat – egy újabb fás-tavi horgászat mellett döntöttünk. Ez a peca azonban nem sikeredett olyan jól. A kapások száma szinte azonos volt ugyan az előző túráéval, de a méretek nem voltak az igaziak. Mindent csalit felvettek a 1,5-4 kg közötti pontyok és csak három darabosabb jószágot sikerült fogni, azonban egyik sem érte el a 10 kilogrammot.
Megtapasztaltuk, hogy nem minden jöhet össze úgy, ahogy akarjuk. A szerencse nagy játékos és nem tudhatjuk, mikor ajándékoz meg minket egy olyan felejthetetlen horgászattal, mint amilyenre a júliusi négy napunk sikerült. Ehhez azonban kell egy olyan fantasztikus víz is, mint a Fás-tó, ahol a jövő horgászgenerációi számára biztosítottak az ilyen szép halak fogásai és amelyek megőrzése nem csupán a halőrök, hanem a horgászok feladata is.”
