Négy állomásos fórumra várják a megyei kistermelőket és gazdákat

2020. október 16. 08:33 | behir.hu

A Kisléptékű Termékelőállítók Országos Érdekképviseletének Egyesülete együttműködésben a Körösök Völgye Natúrpark Egyesülettel és a Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülettel, a megyében több helyszínen szervez fórumot, amelyre minden érdeklődő ős- és kistermelőt és falusi vendégasztal szolgáltatót várnak a következő hetekben. A programsorozaton az előadók a helyi- és őstermelők közötti együttműködések jó példáit és az őstermelői adózás kedvező lehetőségeit mutatják be a résztvevőknek.

A gazdák és földhasználók kulcsszerepet játszanak az európai mezőgazdasági szektor környezeti és gazdasági fenntarthatóságában. A munkájuk megszervezésének, hálózatosodásának, együttműködésének módja, valamint az egyéni és a közös munkavégzés megszervezésének képessége – egymást erősítve – lényegesen befolyásolhatja Európa élelmiszer-előállításának és tájképeinek jövőjét.

Az Európai Unió által támogatott BOND program – amelyből a négyállomásos Békés megyei rendezvénysorozat is létrejöhetett – célja, hogy elősegítse a szerveződés és hálózatosodás magasabb szintre emelését és hosszú távon egészségesebb, termelékenyebb és harmonikusabb mezőgazdaságot alakítson ki Európában, így Magyarországon is.

Az országos, illetve a két Békés megyei egyesület ennek érdekében közösen szervezi meg "Az együttműködés jó példái és az őstermelői adózás kedvező lehetőségei - BOND" című fórumokat Békéscsabán, Füzesgyarmaton, Békésen és Gyulán.

 

Időpontok és helyszínek

1) Békéscsaba - 2020. október 19. hétfő - Körösök Völgye Látogatóközpont  (5600 Békéscsaba, Széchenyi Liget hrsz:810.) 

2) Füzesgyarmat - 2020. október 20. kedd - Thermal Gara Hotel Gyógyszálló  (5525 Füzesgyarmat Kossuth u. 92,) 

3) Békés - 2020. október 27. kedd - Békés, Kecskeméti Gábor Kulturális Központ  (5630, Békés Jantyik Mátyás u. 23,) 

4) Gyula - 2020. október 29. csütörtök - Mogyoróssy János Városi Könyvtár  (5700, Gyula Városház u. 13.)

Az eseményekről részletes információt olvashatnak a Kisléptékű Termékelőállítók Országos Érdekképviseletének Egyesületének közösségi oldalán ide kattintva, valamint a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület közösségi oldalán ide kattintva.

A tervezett program, pedig az alábbiakban olvasható:

15:45 – 16:00 Regisztráció 

16:00 – 17:00 BOND – jógyakorlatok és eredmények összefoglalója – Pócsi Gabriella – Kislépték, elnökségi tag 

17:00 – 17:45 A Köröskosár bemutatása és jó gyakorlatok a piacra jutás, együttműködés  példáiból, REL szervezésről – Garay Éva – Köröskosár, közösségszervező 

17:45 – 18:30 Őstermelői, kistermelői szabályozás jó példái, lehetőségei. Milyen ételeket  kínálhat a kistermelő a falusi vendégasztalnál? – Gergely Mária – FVSZE elnök  

18:30 – 19:00 Kérdések és válaszok 

A rendezvény alatt a helyi termékekből összeállított kis- és őstermelői bemutató, valamint kóstoló várja az érdeklődőket.

Emellett a szervezők kérik, hogy a biztonsági intézkedéseket minden résztvevő tartsa be. Mint írják: jelenleg nincs járványügyi veszélyhelyzet és korlátozás a programot illetően, de járvány még van, így maszkot mindenki vigyen magával. A workshopon egymástól távolabb fogunk ülni, kézfertőtlenítőt biztosítanak. Lázas betegen, vagy fertőzés gyanúja esetén nem lehet a programon részt venni, emellett COVID-nyilatkozatot kell tenni a helyszínen.

 

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL