NAK: A magyar vidék jelenti az ország gazdasági tartalékát

2022. március 5. 18:07 | behir.hu

A magyar vidék jelenti az ország gazdasági tartalékát, amely az élelmiszerellátást a legnehezebb időkben is biztosítja - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szombati gazdakongresszusán Budapesten a NAK elnöke.

Győrffy Balázs hangsúlyozta, hogy a gazdák tudásának, munkájának, kitartásának köszönhetően a válság éveiben sem kellett nélkülözni belföldön. Magyarország számára tehát az agrárium stabilitása különösen fontos, miként az is, hogy a magyar falurendszer fennmaradjon és fejlődjön - tette hozzá.

Az agrárkamara vezetője továbbra is számít támogatásra a kormánytól, amely - mint fogalmazott - érti a falun élőket, megbecsüli a munkájukat, a válságokat pedig higgadtan, szakértelemmel kezeli. A kormánnyal folytatott együttműködés eredményei közül kiemelte az uniós agrártámogatásokhoz kapcsolódó állami hozzájárulás növelését, amely Győrffy Balázs szerint kivételesen szerencsés helyzetet teremtett a magyar élelmiszer- és mezőgazdaság számára. Fejlesztések nélkül az agrárium nemcsak a külföldi piacokról esne ki, belföldön is háttérbe szorulna - indokolta a vidékfejlesztés jelentőségét.

Győrffy Balázs az országgyűlési választásra is utalt a rendezvényen. A baloldalt vidékellenesnek nevezte, amely "sose állt ki az agrárium mellett, elképzelés nélküli, gyenge, káoszba döntené a magyar mezőgazdaságot". El lehet képzelni, hány családi gazdaság maradna életképes, mennyi termőföld kerülne külföldi tulajdonba, ha az ellenzék kormányozta - tette hozzá. A NAK elnöke ezért abban bízik, hogy a kormánnyal megkötött együttműködés a következő években is folytatódhat, sőt - mint mondta - az eddigieknél is több eredményt hozhat a magyar vidék számára. 

A MAGOSZ elnöke szintén úgy látja, hogy az érdekképviseletek és a kormány közös munkája a gazdák javát szolgálja. Jakab István szerint "a nemzet sorsa függ attól", hogy az eddigi eredményeket sikerül-e a következő években is megőrizni. A jövő - mint fogalmazott - azt üzeni, hogy a magyar földet magyar tulajdonban kell tartani, az ország erőforrásait hatékonyan kell fölhasználni, és meg kell teremteni az "élelmiszer-önrendelkezést" a Kárpát-medencei gazdák összefogásával. Jakab István a következő évek legfontosabb feladatai közül kiemelte a vízgazdálkodási és vízhasznosítási stratégia megalkotását, biztosítva ehhez a szükséges forrásokat és beruházásokat.

A MAGOSZ elnöke az összefogást azért is szükségesnek tartja, mert a járvány még alig ért véget, az ukrajnai háború máris újabb válsággal fenyeget. A végét egyelőre nem is látni, de az már most biztos, hogy a hatásait nem lehet kikerülni - mondta Jakab István, hangsúlyozva, hogy Magyarországon minden ukrajnai menekült segítséget kap, nemzetiségétől függetlenül. A felajánlásokból a gazdatársadalom is kiveszi a részét, egy jövő heti szállítmányban például 24 tonna lisztet küldenek a szomszédos országba - közölte.

A konferencián megújították a kormány, valamint a MAGOSZ és a NAK együttműködését. A stratégiai megállapodást Győrffy Balázs, Jakab István, és Orbán Viktor miniszterelnök írta alá.

Forrás: MTI

További programok »

FEL