Nagyszabású hangversennyel nyitják meg a fesztiválszezont Gyulán

2021. május 31. 08:30 | behir.hu

Június 5-én a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar ad közös koncertet

Grand Opening – Összefogás címmel szervez nagyszabású koncertsorozatot a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége június első hétvégéjén, megünnepelvén a nemzetközi pandémiás helyzet miatt hozott korlátozó intézkedések feloldását – tájékoztatott közleményében a Gyulai Várszínház.

Mint írták, a rendezvény érinti az ország fontos fesztiválhelyszínt, így természetesen csatlakozik a fürdővárosi teátrum is. A koncerteket az adott helyszínek főterein vagy emblematikus helyszínein tartják, arra pedig törekedtek, hogy az ingyenesen látogatható hangversenyek a helyszínek fesztiváljainak máskor is közreműködő művészeivel valósuljanak meg.

Gyulán, június 5-én, szombaton 18 órakkor ad koncertet a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar a nemrégiben megújult Erkel téren.

A hangversenynek Erkel Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán művei lesznek a középpontjában. A zenészek a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész Gál Tamás fogja vezényelni, a karvezető Perlaki Attila lesz. Az összes helyszínen – így a fürdővárosban is –Erkel FerencÜnnepi nyitányával kezdődik majd a koncert.

A közleményben leírták: rossz idő esetén a művelődési központban tartják meg a hangversenyt, ahol – a jelenleg érvényes szabályok alapján – csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt a koncerten.

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

Gyula

Megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól Gyulán

1945. január 10-én több mint 550 gyulai, Békés vármegyéből pedig összesen több mint 3400 embert hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Az áldozatok tiszteletére Gyulán tartottak megemlékezést, vasárnap reggel.
2026. január 11. 11:41
FEL