Nagypályán is a győzelem útjára léptek a Gyulai Amazonok

2020. október 29. 15:56 | Kovács Dávid

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó NB II Keleti csoportjában a Gyulai Amazonok gárdája. Molnár Zoltánné együttese a Cigánd legyőzése után további sikerekre tör és a másodosztály középmezőnyét célozza meg. A klubnál nagy változások történtek, hiszen a futsal után most a nagypályás bajnokságokban szerepelnek a felnőtt és a korosztályos együttesek is.

– Bíztunk abban, hogy a csapat elindul majd a tabellán. A mutatott játékkal eddig sem volt baj, de sérülések miatt egyszer sem nem tudtunk kiállni a legerősebb csapattal. Töretlenül mentünk előre és ennek meglett az eredménye – fogalmazott Molnár Zoltánné vezetőedző, klubelnök a Cigándon aratott 3-2-es győzelemről, amely a felnőtt csapat első sikere volt az idei szezonban.

A klub életében nagy változások zajlottak, hiszen a futsal szakágban eltöltött sikeres időszak után, többek között három élvonalbeli szezon után új fejezet indult. Az egyesület hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy a futsal helyett a 2020/21-es idényben már a nagypályás bajnokságban szerepelteti csapatait.

– A futsal a szívügyünk, a legjobb csapatok közé kerültünk, három idényt tölthettünk az NB I-ben. Több szempont miatt döntöttünk a váltás mellett. A felnőtt futsal csapat játékosai közül többen is távoztak tanulmányaik, munkájuk miatt, megfogyatkoztunk volna, nem akartam az itt maradó játékosokat nagy kudarcoknak kitenni. Ráadásul a Magyar Labdarúgó Szövetség sajnos nem támogatja olyan mértékben a futsalt, mint a nagypályás csapatokat, klubokat, ezért hosszú távon kellett döntés hoznunk, így végül ebben az idényben a felnőtt csapatunk sok fiatal tehetséges játékossal az NB II Keleti csoportjában indult el – hangsúlyozta a klub elnöke.

Keleten és Nyugaton is tizenhárom együttes verseng, a nyolccsapatos, folyamatosan fejlődő Simple Női Liga mögött, ahol a Ferencváros és az MTK a legesélyesebb a bajnoki címre. A Gyulai Amazonoknak egyelőre az NB II ritmusát kell felvenni, ami nem egyszerű feladat, mert Molnár Zoltánné szerint nagyon jó, fizikailag is erős csapatok ellen kell helytállnia fiatal gárdájának.

– Még nem vették fel a lányok a kellő ritmust, fizikailag is erős csapatok vannak, sok olyan játékossal, akik akár az NB I-ben is játszhatnának, nagyon komoly erőt képviselnek. Nagyon fiatal a csapatunk, öt felnőttkorú játékosunk van, őket egészítjük ki a fiatalokkal, akikkel folyamatosan azon dolgozunk, hogy fizikailag is felnőjenek erre a szintre. Nagy öröm, hogy a fiatalok felvették a kesztyűt, folyamatosan fejlődnek – emelte ki a vezetőedző.

A csapat egyelőre ismerkedik ezzel a bajnoksággal, hiszen nagy a különbség az ifjúsági és a felnőtt bajnokság között. Az együttes célja, hogy folyamatosan fejlődjön és a középmezőnyben végezzen. A klub az utánpótlás-nevelésre is nagy hangsúlyt fektet, több korosztályban is indít csapatokat ebben a szezonban.

 

Az U19-es együttes (Fotó: Gyulai Amazonok)

Az U19-es együttes (Fotó: Gyulai Amazonok)

 

Az U19-es együttes a dél-keleti régiós bajnokságban szerepel és jól kezdte a szezont, hét mérkőzés után 100 százalékos mérleggel várja a csütörtöki, Szolnoki MÁV elleni rangadót. Ebben a korosztályban a dobogós helyezés, sőt, akár az első hely is elérhető lehet. Az U16-os gárda is jól vette eddig az akadályokat és szintén a dobogót célozta meg, olyan riválisok mellett, mint a Debrecen, a Diósgyőr vagy a Nyíregyháza. Az U14-esek egy erős csoportban, többek között a két újpesti csapat mellett mutathatják meg, hogy mit tudnak.

 

Az U16-os gárda (Fotó: Gyulai Amazonok)

Az U16-os gárda (Fotó: Gyulai Amazonok)

 

– A klub hosszútávon tervez a nagypályás bajnokságokban, a városvezetés biztosítja csapatainknak a megfelelő edzéslehetőséget, illetve azt, hogy szerepelhessünk a szövetség által kiírt bajnokságokban. Az NB I és az NB II között nagy a különbség, az első osztályban mások a lehetőségek, profi játékosok szerepelnek. Nekünk egyelőre az a célunk, hogy a stabil középmezőny tagjai legyünk az NB II-ben, valamint az, hogy stabil sportolási, bizonyítási lehetőséget nyújtsunk a lányoknak. A futsalt most félre tettük, bár kaptunk egy meghívást a Csongrád megyei szövetségtől egy bemutatóra, aminek nagyon örültek a lányok, így ha a vírushelyzet engedi, akkor a kispályára is visszatérünk egy-egy alkalom erejéig – hangsúlyozta a klubelnök.

 

Az U14-es csapat (Fotó: Gyulai Amazonok)

Az U14-es csapat (Fotó: Gyulai Amazonok)

További programok »

Gyula

FEL