Nagyon fogy az egyetemre vágyók ideje

2019. február 6. 16:21 | behir

A jelentkezési lapokat jövő hét péntek éjfélig lehet benyújtani. Jelentkezhetünk ügyfélkapun keresztül vagy papíralapon is benyújtható a jelentkezés.

Nagyon fontos tudni, hogy ez után öt nappal, február 20-án a jelentkezés hitelesítésének határideje jár le. A jelentkezést az ügyfélkapun keresztül vagy pedig hagyományosan, papíralapon lehet beküldeni – azaz, a hitelesítő adatlapot kell elpostázni az Oktatási Hivatal felé.

Ahhoz, hogy a jelentkezést elindítsuk, a www.felvi.hu e-felvételi menüpontban kell regisztrálni, természetesen egy olyan e-mail-címmel, amit a jelentkező folyamatosan tud ellenőrizni, hiszen erre bármikor kaphat értesítőt. Ide töltheti fel a már meglévő dokumentumokat, a nyelvvizsga bizonyítványt, illetve az érettségi bizonyítványt, ha 2006 előtt szerezte meg (a 2006 után érettségizettek eredményét már az Oktatási Hivatal kéri le). Továbbá itt jelölheti meg azt a hat helyet, ahová felvételizni szeretne.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási nyilvántartási főosztályának vezetője azonban a következőre hívta fel a figyelmet: ha valaki ugyanazon a főiskolán vagy egyetemen belül, ugyanarra a képzésre, ugyanazon a telephelyen magyar állami ösztöndíjas és önköltséges képzésre is jelentkezik, úgy a finanszírozási formát tekintve tizenkét helyre jelentkezhet – ez így egy jelentkezési helynek számít. Az első három hely ingyenes, utána jelentkezésenként 2000 forintot kell fizetni.

Nagyon fontos, hogy a jelentkező átgondoltan és pontosan jelölje meg a jelentkezési sorrendet, ugyanis ha az első helyre elég lesz a pontszáma, oda fog bekerülni. Július 10-ig egyszeri alkalommal módosíthat a sorrenden, és még jelentkezési helyet is visszavonhat – egyiket sem terheli közigazgatási díj. A ponthatárokat idén július 24-én hirdetik ki.

Vanó Renáta szerint a 2018-as adatok alapján elég nehéz prognosztizálni, hogy idén mennyien jelentkeznek a felsőoktatásba. Tavaly körülbelül 107 ezer jelentkezést adtak be, ebből nagyjából 75 ezer jelentkezőt vettek fel, nagyobb százalékban (58 ezer) államilag finanszírozott képzésre. A tavalyi adatokból kiindulva nagyjából hasonló számokat várnak.

Az utóbbi években a gazdálkodási, műszaki és az informatikai terület egyaránt népszerű volt, de sokan jelentkeztek a jogi karra is, valamint a pedagógusképzést is többen választották. 2018-ban alapképzésre 49 ezer, mesterképzésre 17 ezer sikeres felvételi volt, Vanó Renáta úgy véli, ezek az arányok várhatók idén is.

Egy állampolgárnak a felsőoktatásban tizenkét állami ösztöndíjas félév áll a rendelkezésére, akinek már van oklevele, de ebből a tizenkét félévből még egyet sem használt fel, a nappali és a levelező képzések közül is válogathat még néhány napig. Amennyiben felveszik, és beiratkozik, egy képzésre 7+2 félévet használhat fel, a maradék félévet egy másik államilag finanszírozott képzésben tudja kitölteni.

Mivel az első három helyre ingyen jelentkezhetünk, megéri kihasználni a lehetőséget, az pedig talán evidenciának tűnik, de érdemes körültekintően, személyiségünket is figyelembe véve választani a szakok közül, mert nem mindegy, hogy a sikeres felvételi után milyen képzésben veszünk részt több éven keresztül, és milyen utat jelölünk ki magunknak. Hasznos lehet a diplomás pályakövető rendszer áttekintése, amelyben az egyes szakok, szakmák munkaerőpiaci helyzetéről, megbecsültségéről, kereseti lehetőségeiről kapunk releváns információkat

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

FEL