Nagy lendülettel indult újra Kondoroson a Mosoly klub

2020. október 5. 16:24 | Vári Bianka

A Kondorosi Baptista Gyülekezet 2 éve szervez Mosoly klubot. A havonta megtartott alkalmak a koronavírus-járvány miatt egy időre szüneteltek, szombaton viszont újraindult a program. A szezon első Mosoly klubján rekord számmal vettek részt kisgyermekek és szüleik.

A Kondorosi Baptista Gyülekezet két évvel ez előtt indított Mosoly klubot. A szervezők célja olyan események létrehozása volt, ahol a családok jó hangulatban, érdekes programokon keresztül találkozhatnak a bibliai történetekkel.

Szombaton a megszokott menetrend szerint, délután három órakor kezdődött az alkalom. A gyerekek először egy közös éneklésen vettek részt. Sokan jól ismerték már a dalokat, és azok is bekapcsolódtak, akik most voltak először Mosoly klubon. Az éneklés után játékok következtek. Nagy sikere volt a kerti kincskeresésnek, ahol a gyerekeknek szabadban megtalálható dolgokat kellett keresniük, mint például virág, béka, kő, vagy felhő.

 

 

A sok mozgás után a résztvevők a gyülekezet kistermébe vonultak, ahol a lelkipásztor egy rövid előadást tartott. Kiss Illés Gedeonról mesélt a gyerekeknek, őket is bevonva. A történet szerint Izráelt rendszeresen fosztogatták a Midjániták. Isten szólt Gedeonhoz, és azt mondta, rajta keresztül fogja megszabadítani a népet. Gedeon összesen 300 katonával vonult a 140 ezres sereg ellen, de végül győztek. A történet tanulsága, hogy Isten vigyáz az ő népére, és vele győz, aki benne bízik, bármekkora is az ellenség.

 

 

Nem maradhatott el az uzsonna sem. Az esemény zárásaként süteményekkel, ropogtati valókkal és meleg teával látták vendégül a kicsiket és a nagyokat. Az októberi Mosoly klubon több mint húsz gyermek vett részt, a szervezők pedig már készülnek a következő alkalmukra.

 

 

További programok »

FEL