Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

2018. szeptember 27. 10:49 | behir.hu

Pénteken és szombaton a gyulai Városerdő, vasárnap pedig a Nagyvárad közelében található Püspökfürdő ad otthont a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című rendezvény programjainak. 

A szakvezetéses erdei séták résztvevői megismerhetik a helyszínek jellegzetes növény- és állatvilágát, az erdei életközösség sokszínűségét, a fenntartható erdőgazdálkodás sajátosságait és az erdei iskolák szerepét - közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

Az erdei koncerteken fellép a nyíregyházi Cantemus Fiúkórus Szabó Soma vezetésével, a Zoord zenekar, a Cimbaliband, a Talamba ütőegyüttes és a Muzsikás együttes. A klasszikus zenét az Alföld Quartett, Orosz Zoltán harmonikaművész, a Nagyváradi Filharmónia Fúvós együttes és a Kecskemét Brass képviseli. Bemutatkoznak ifjú tehetségek is, így Beke Márk a Virtuózokból, a Kalotaszegi Legénytársulat és a Fölszállott a páva táncosai, a vésztői általános iskola 4. osztályos tanulói somogyi táncokat, a gyulai zeneiskolások klasszikus műveket mutatnak be. 

A sportolni vágyók erdei kerékpártúrán is részt vehetnek, valamint lovas fogatokkal kocsikázhatnak ki a Mályvádi erdőbe. A programokat helyi termékek bemutatója, tárlatok, népi kézműves foglalkozások és ismeretterjesztő előadások színesítik, szombaton pedig a rendezvény keretében nyitják meg az Erdők Hete regionális rendezvénysorozatát is.

Az idén 15 éves Muzsikál az erdő rendezvények évek óta juttatják el a fenntarthatóság értékrendjét az erdő, a zene és a művészet közös erejével a Körösök vidékére - olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL