Munkába álltak a magyar jégtörők Szerbiában

2017. január 18. 10:02 | Varga Diána

Munkába álltak a magyar jégtörők a Duna szerb-horvát szakaszán. Egy hatalmas jégfolyamot próbálnak megbontani, feltörni, átvágni. Olyan vastag a jég, hogy helyenként csak lépésben, centiről centire haladnak. 

Már kora reggel munkába álltak a jégtörők Szerbiában. Néhol olyan vastag – helyenként 20-30 centiméteres – jégréteg alakult ki a Dunán, hogy csak nehezen tudtak rajta áthatolni.

A jégtörés Apatin térségében kezdődött – itt a kikötőt tette tönkre a jég -, majd délután Gombosnál folytatódott, ahol a kialakult jégdugó már a vasúti híd épségét is veszélyeztette. A Duna vízszintje itt csaknem két méterrel megemelkedett a fagyott víztömbök miatt.

Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy a jégtörő hajók kiszabadították a jég fogságából a gombosi hídtartó pilléreket. Lejjebb azonban, onnan 7 folyami kilométerre, a dályai kanyarban komoly akadályba ütköztek, ugyanis nagyon vastag volt a jég, így a hajók csak centimétereket tudtak előre haladni és nagyon lassan haladt a jég törése.

A hajók a helybeliek érdeklődését is felkeltették, sokan a partról figyelték a jégtörést. A halászok pedig azt mondták: kifejezetten örültek a magyar hajók érkezésének. A Dunán a magyar – horvát – szerb hármashatár közelében egy 1998-ban aláírt megállapodás alapján a magyar hajók feladata a jég elleni védekezés, ezért a két hajó Baján várta a bevetést.

“A szerb kollégák szombaton jelezték, hogy igényt tartanak a jégtörők bevetésére. Ezt mi megtettük mihamarabb. Ma már dolgoznak a jégtörő hajóink, a Jégtörő 11-es és a Jégtörő 6-os. Jelenleg a Dráva torok és a Vukovár közötti szakaszon tevékenykednek, ahol éppen torlaszt, jégtorlaszokat bontanak” – mondta a híradónak Telkes Róbert, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Forrás: hirado.hu

Ezek is érdekelhetik

FEL