MSZP: Korrupcióellenes bizottság létrehozását kezdeményezik Orosházán

2017. március 29. 16:29 | Kovács Dávid

Teljes nyilvánosságot követel és korrupcióellenes vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az MSZP az orosházi Gyermek és Diákélelmezési Intézménynél történt ügy kapcsán – közölte Füvesi Sándor, a párt önkormányzati képviselője.

A politikus békéscsabai sajtótájékoztatóján felidézte, az intézményt érintő napirendi pont először a tavaly novemberi képviselőtestületi ülésen volt téma, amikor az éves keretösszeg 53 millió forintos emelését kezdeményezte a területért felelős alpolgármester. Füvesi Sándor hozzátette, a korábbi évek 120-140 milliós zárásához képest indokolatlanul magas volt a 223 milliós összeg. A kérdés ezt követően decemberben visszakerült a képviselők elé, amikor a korábbi intézményvezetőt menesztették, mindezt a testület zárt ülésen tárgyalta. Az MSZP képviselője azt szorgalmazta, hogy habár a vita nem volt nyilvános, a döntést és a közérdekű adatokat tárják a nyilvánosság elé. Füvesi Sándor a megyei kormányhivatalhoz fordult, amely egy négy oldalas válaszban megerősítette, hogy a határozatot teljes egészében közzé kell tenni.

- Azt követeli Orosházán az MSZP, hogy korrupcióellenes vizsgáló bizottságot alakíthasson a képviselő-testület, amibe minden párt delegálhat szakértőt vagy akár képviselőt. Engedjék meg, hogy végre ennek az ügynek, és további botrányos ügyeknek a végére járhassunk és tájékoztathassuk az embereket. Az, hogy zárt ülésre teszik és a valódi döntést sem teszik nyilvánossá, azt mutatja, hogy takargatnivalójuk van – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő.

További programok »

Orosháza

Fejlesztések a vármegyében – Utak, intézmények újultak meg 2025-ben

Békés vármegyében a 2021-től 2027-ig tartó Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázati időszak 95 milliárd forint keretösszeggel indult. Ennek a forrásnak jelenleg a hetven százalékát már felhasználták a települési önkormányzatok a vármegyei önkormányzat segítségével.
2026. január 5. 09:10
FEL