Reisch Melinda, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. kulturális szervezője elmondta, nagyon öröm a szervezet számára, hogy Békéscsaba is csatlakozott a teltházas koncertek helyszíneinek sorához. Kiemelte, az Összhang bérlet előadásainak országszerte nagy sikere van, így nagy öröm számukra, hogy ezen a helyszínen is ilyen komoly az érdeklődés a komolyzene iránt.
– Azt gondolom, hogy a hosszú évek munkája mostanra érett be. Hozzájárul ehhez az is, hogy olyan kitűnő és kiváló művészeket invitáltunk meg, mint például Berecz Mihály, aki korunk egyik fantasztikus és kiemelkedő zongoraművésze, illetve olyan művekkel érkezünk, mint például a mai is, amikor Mozart zenéjének különböző árnyalatait, érzelmi világát fedezhetjük fel – értékelt Reisch Melinda.

Berecz Mihály is örömmel nézte az egyre csak gyarapodó közönséget. Mint mondta, a nagyvilágot járva sokszor találkozott már tömött nézőtérrel, de olyan is volt, hogy nem tudtak megtölteni egy koncerthelyszínt. A zongoraművész kiemelte, különleges csemegét hoztak a békéscsabai zenekedvelőknek.
– Mozarttal kapcsolatban általában talán mindenkinek a Kis éji zene jut eszébe, azt ismerik a legjobban. Ez egy könnyedebb zene, de a Békéscsabán előadott három mű kifejezetten drámaibb. Ennek a zongoraversenynek sötét hangulata van, előadása nagy kihívás minden zenekar, valamint a zongorista számára is – ismertette Berecz Mihály.

Hogy a zenekar mindenképpen megbirkózzon a feladattal, szükséges egy kiváló karmester jelenléte. Ezen az estén Vashegyi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester dirigálta a zenészeket. Mint mondta, a zenetörténetben sokáig nem is volt szerepe a karmestereknek, ám ahogy a zenekarok mérete növekedett, úgy lett egyre inkább szükség arra, hogy valaki kívülről irányítsa a hangszerek művészeit, biztosítsa a tagok közötti szinkronitást.
– Az a cél, hogy egy ihletett előadás magával ragadja a nézőt és a zeneszerzőnek, a műnek a zsenialitása az felragyogjon a koncerten. Erre teszünk kísérletet mindig – fogalmazta meg a karmesterek munkájának fontosságát Vashegyi György.

A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Összhang bérlete zenetörténeti nagyságokkal folytatja a koncertek sorozatát, hiszen többek között Bach, Mozart és Schubert legszebb, legizgalmasabb szerzeményei csendülnek majd fel a komolyzene szerelmesei előtt.