Motorzúgástól és metálzenétől remegtek a vár falai Gyulán

2017. július 22. 19:47 | Mikóczy Erika

Első ízben rendezték meg július 20-án a Gyulai Vár Metál Fesztivált, amelyet – nevéből is adódóan – a gyulai vár előtt tartottak. Az este egy motoros bemutatóval indult, majd fellépett a gyulai Hexotol és a budapesti Neoclassx zenekar - számolt be a Gyulai Hírlap.

Az este Podani Milán látványos bemutatójával kezdődött. A szarvasi fiatalember öt éves kora óta motorozik, és meglehet, hogy szűkös volt a rondella mellett kialakított terület számára, de így is lélegzetelállító trükkökkel szórakoztatta a közönséget.

Kiss János, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. rendezvényszervezője köszöntötte az összegyűlt vendégeket. Elmondta, hogy a Gyulai Nyár programsorozattal a város lakóinak és a turistáknak is szeretnének maradandó élményeket nyújtani. A sorozat gyakorlatilag a hét minden napjára nyújt valamilyen kulturális szórakozási lehetőséget, ebből pedig a metálzene rajongóit sem szerették volna kihagyni.

Az est első fellépője a gyulai Hexotol zenekar volt. A fürdővárosi srácok – név szerint Gergely László (ének, gitár), Vicze Viktor (gitár), Deák Máté (dob) és Varga László (basszusgitár) – 2015-ben álltak össze. Kemény riffekkel, ütős szólókkal operálnak, valamint mindig kiemelik, hogy tudják mekkora népszerűsége van az angolul éneklő együtteseknek, de ők mindenképpen magyarul szerették volna írni a szövegeiket, ezért így is tettek.

A második fellépőt, a Neoclassx zenekart talán kevésbé ismerik Gyulán. Az együttesről a basszusgitárosuk, Magyar Attila színművész beszélt.

Természetesen Magyar Attilát sem a zenész szerepében szokták meg az emberek. Mint mondta, debreceni származású, a ’80-as években pedig vagy színész lett az ember vagy rockzenész, így először ő is a zenei pálya felé kacsintgatott. Végül a színészet felé sodorta az élet, de mindig a zene közelében maradt.

Összességében elmondható, hogy a gyulai és budapesti zenekarok koncertje is rendkívül jól sikerült, az első pillanatoktól kezdve tömeg volt a színpad előtt, valamint – ahogy azt egy metálkoncerten illik – a fejrázás sem maradhatott el. Reméljük, hogy lesz még folytatása a Gyulai Vár Metál Fesztiválnak, az első alkalom ugyanis a rengeteg egyéb program között is képes volt színt vinni a gyulai éjszakába.

– Más-más fronton dolgozunk az életben, van köztünk rendszergazda és villanyszerelő is. Azért álltunk össze, hogy cover számokat, azaz feldolgozásokat csináljunk. Tulajdonképpen szabadidős tevékenység, hobbi az egész, így egyelőre olyan helyekre jutunk el, ahol ismerek néhány embert – jegyezte meg viccesen a színész.

Forrás: gyulaihirlap.hu

További programok »

FEL