Most kívánjon! Hullócsillagzápor színesíti a decembert

2017. november 26. 18:55 | behir.hu

Decemberben érkezik a Geminida meteorraj, és fizikai forrásuk a 3200 Phaethon kisbolygó is közel halad el hozzánk.

Érdemes lesz decemberben az eget kémlelni, mert nem mindennapi csillagászati események szemtanúi lehetünk! December 10-én a 3200 Phaethon néven nyilván tartott kisbolygó olyan közel halad majd el planétánk mellett, amire az elkövetkező 65 évben nem lesz példa. A Phaethon egy olyan aszteroida vagy üstökösmag maradványa, amely elnyújtott ellipszis alakú pályán kering a Naprendszer belső részén.

Az említett időpontban 10 ezer kilométerre halad el a Föld mellett. Ez a távolság ránk nézve veszélytelen, de ugyanakkor lehetővé teszi azt, hogy a kisbolygót amatőr távcsövekkel is meglehessen figyelni. Az objektum port bocsát ki, amelynek törmelékei keresztezve bolygónk pályáját létrehozzák a Geminida meteorrajt.

Az utóbbi években a meteorok száma megnövekedett, és ennek köszönhetően időről-időre emiatt mesés hullócsillagzáporokban gyönyörködhetünk. Akárcsak most december 14-én a kora reggeli órákban. A csillagászok előrejelzései szerint óránkét százhúsz meteor is felvillanhat majd az égbolton. A megfigyelésüket az is könnyebbé teszi az előrejelzések szerint, hogy úgynevezett csillagászati léptékkel mérve a meteorok relatíve lassan, 35 kilométeres sebességgel haladnak majd.

Még akkor is meg éri majd kémlelni az eget a jövő hónap közepén, hogyha nekünk, az északi féltekén élőknek a komótos sebesség miatt kicsit magasabbra is kell tekintenünk, hogy elkapjunk egy-egy hullócsillagot! Reméljük az időjárás is kegyes lesz hozzánk, és jó sok kívánságot suttoghatunk majd el az ünnepekhez közeledve!

Forrás: origo.hu

 

További programok »

Életmód

Ismét megrendezik a Háromváros Kerékpáros Fesztivált

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Háromváros Kerékpáros Fesztivált május utolsó hétvégéjén. A házigazda ezúttal Gyula városa lesz, de természetesen Békésen és Békéscsabán is számos izgalmas programmal várják a szervezők az érdeklődőket.
2024. április 11. 19:59
FEL