Molnár Sanyi Sztárban Sztár lesz?

Az interjú során – ismertségünk miatt – tegeződtünk (a szerk.).

– Hogyan jött az ötlet, hogy jelentkezz a műsorba?

– Március elején teljes volt a leállás. Otthon voltam és azon gondolkoztam, hogy mi legyen a következő lépés: mi az a dolog, ami boldoggá tesz vagy nagyon szeretek foglalkozni vele, mert nem szeretek olyan dolgokat csinálni, ami nem szívből jön. Természetesen a mostani munkáimat, a fodrászkodást, a masszázst és a táncoktatást is nagyon szeretem. Jött egy újabb nagy szerelem, az éneklés, amit még általános iskolában tanultam. Kicsit berozsdásodva, de egy éve újra nekilódultam: felkerestem egy énektanárt, Lajtai Katit, aki foglalkozni kezdett velem. Akkor még nem is volt képben a Sztárban sztár leszek! című műsor, inkább csak az, hogy egyáltalán nézzük meg, mi maradt a torkomban. Kíváncsi voltam rá, hogy szerinte van-e értelme ennek, vagy csak hobbiként tekintsek rá. Rögtön bíztatást kaptam, így körről körre, óráról órára mentünk tovább, majd egyszer csak eszembe jutott, hogy elindul az említett műsor, valamit kellene kezdeni ezzel, hiszen úgyis hosszabb ideig leszünk bezárva. A jelentkezés online zajlott, három dalt küldtem el. Nagyon nehezen választottam ki őket, mert nem tudtam, hogy melyik dal lesz az, amelyik meghatja majd az embereket. Végül visszajeleztek, hogy szimpatikus vagyok nekik és várnak szeretettel.

– Akkor már imitálni kellett vagy csak egyszerűen énekelni?

– Azt kérték tőlem a szerkesztők, hogyha tudok, akkor öltözzek be, de a legfontosabb az, hogy a hang legyen hasonló ahhoz a sztáréhoz, akit utánzok.

– Milyen dalokat küldtél?

– Az a vicces, hogy a nézők nem tudják, milyen volt a szerkesztői casting. Egyszer voltam Janza Kata, tőle énekeltem az „Az már nem én lennék” című dalt, Conchita Wursttól a „Rise like a Phoenix”-et, illetve a„Faith”-et énekeltem George Michaeltől és Elton Johntól egy számot, de akkor még a "Can you feel the love tonight"-ot küldtem el.

– Az Instagram oldaladra új képeket töltöttél fel, amelyeken kimondottan hasonlítasz Adam Lamberthez. Tudatosan?

– Nem, később nyitották fel a szememet, hogy egyébként van hasonlóság. Volt bennem olyan indíttatás, hogy szeretnék tőle is énekelni egy dalt, viszont nagyon nehéz utánozni a hangját. Nemcsak nagy hangterjedelme van, hanem nagyon erős, karakteres hangja is.

– Milyen volt a válogató?

– Pozitívan éltem meg. Aki volt már ilyen válogatón, az kapott hideget és meleget, én szerencsére abba a halmazba tartozom, aki azt mondhatja, hogy jól érezte magát. Kedvesek, segítőkészek voltak az emberek. Voltak furcsa arcok, de én csípem őket. Mindig érdekel, hogy vajon miért olyanok, amilyenek és jó volt egy olyan közegben lenni, ahol mindenki „őrült volt”, mindenki be volt öltözve valaminek és nem érezted magad egyedül „csodabogárnak”, hanem ott volt egy egész teremnyi ember.

– Mire esett a végső választás?

– Felhívták a figyelmemet arra, hogy az Elton Johnos vonal nagyon jól áll. Lajtai Kati is ezt javasolta. Végül abban állapodtunk meg, hogy legyen ez az előadó, de valami pörgősebb dalt vigyünk. Én jobban szeretem a lassabb, nagyívű dalokat, de ő azt mondta, hogy próbálkozzunk meg egy vidámabb dallal, mert lehet, hogy jobban elérjük a közönséget, ha felpezsdítjük őket.

– Milyen visszajelzéseket kaptál?

– Úgy hallottam, hogy szinte mindenkinek tetszett.

– Ki lett a mentorod?

– Tóth Gabihoz kerültem, ő lett a mesterem. Abban a fázisban vagyunk, amikor a mesterek begyűjtenek tehetséges vagy számukra szimpatikus embereket, majd ebből szűkitik a középdöntős kört.

– Kihez szerettél volna menni?

– Először Köllő Babettre gondoltam. Valamiért vonzom az erős amazonokat, akik tutujgatnak. Szerintem a színházi múlt közelebb húzott volna minket egymáshoz. Természetesen mind a négy mentortól nagyon sokat tanulhattam volna, de nagyon örülök, hogy Gabihoz kerültem.

– Vannak saját dalaid?

– Van egy csapat, amelyet sikerült összekovácsolni: egy baráti banda, akikkel dalokat írunk. Egy albumnyi dal összegyűlt már, ami csak vázlat. Egy közülük hamarosan elkészül, aztán megnézzük, hogy mi lesz belőle. Nagyon fontos számomra, hogy mit jelez vissza a közönség, a szeretteim vagy azok, akik követték az eddigi munkásságomat.

– Milyen zenei vonalon mozognál? 

– A ’80-as években születtem, úgyhogy ezt szeretném tovább vinni, ezen nőttem fel. Mindenféleképpen magyarul szeretnék énekelni, de lehet, hogy lesz egy-két bónusz-dal, amely angol verziója lesz a magyarnak.

– Van már művészneved?

– Szeretném, ha lenne. Ha pszichológus szemmel nézem, akkor azt tudom mondani, mint akár a Sztárban sztár leszek!-ben, hogy azért mertem akkora mellénnyel elindulni ebben a műsorban, mert nem az én hangomat bántják majd, vagyis én, mint Molnár Sándor nem énekeltem jól, hanem azt, hogy nem voltam jó Elton John. Ugyanezt tartom a művésznévvel kapcsolatban is: ha valaki mond rám valamit, akkor nem Molnár Sándort bántja majd, hanem azt a valakit, aki ott van a színpadon. Ott is úgy szeretnék állni, hogy ne legyek túlságosan azonos Molnár Sanyival, hanem picit legyen extra, valami más a megjelenésben, öltözékben, bármiben.

– Honnan szerezted a tánc alapjait?

– A tánctudásomat a Békéscsabai Fitdance Centerben alapoztam meg, Kerekes Judit segítségével.

– Mi az, amit szeretnél képviselni a művészeteddel?

– Azt, hogy merj más lenni a színpadon, az életben. A kettőt tedd össze. Mindenki kezd egyformává válni, mindenki ugyanabban a butikban vásárol, ugyanazt a ruhát, tulajdonságot veszi fel, mert azt gondolja, hogyha kimarad a sorból, az nem jó. Pedig nem így van. Ez a műsor megtanított arra, hogy minél sokoldalúbb vagy sokszínűbb vagy, annál jobban megjegyeznek.