Molnár Sándor: Továbbra is a vármegye fejlesztése a legfőbb célunk

2024. június 10. 15:34 | Vincze Attila

A vasárnapi választásokon a vármegyei közgyűlés összetétele is kialakult Békésben. Az eredmények alapján a 16 tagú testületbe a Fidesz-KDNP 9, a Mi Hazánk 3, a Momentum és a Demokratikus Koalíció 2-2 képviselőt ad majd, az MSZP nem jutott mandátumhoz. Molnár Sándort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét a jövőbeni tervekről kérdeztük.

Mint ismert, Békés Vármegye Önkormányzatának jelenlegi elnöke, Zalai Mihály nem indult újra a posztért, így az már a voksolás előtt eldőlt, hogy a grémiumnak biztosan új vezetője lesz októbertől. A legtöbb szavazatot szerzett Fidesz-KDNP listavezetője, Molnár Sándor a behir.hu megkeresésére elmondta: a cél egy közös, megbízható, élhető vármegye kialakítása. 

– A 16 elérhető székből 9 helyet szereztek a Fidesz-KDNP jelöltjei vasárnap és remélem, hogy ezzel a többséggel a hátunk mögött valóban problémamentesen tudjuk irányítani a vármegyét, illetve azokat a forrásokat, amelyek a vármegye fejlesztésére felhasználhatók, a legjobban és a legcélszerűbben tudjuk kamatoztatni. Szeretnénk olyan fejlesztési elképzeléseket előkészíteni tanulmányok és tervek szintjén, amelyek hosszútávon meghatározzák a vármegye fejlődését és sorsát – fogalmazott.

A választási törvény alapján várhatóan június 19-én kapják meg a megválasztott vármegyei képviselők a megbízóleveleiket, azonban az eskütétel csak október elsején lesz, így az új testület is akkor áll majd fel.

További programok »

FEL