Modern városok - Hegedűs Zoltán: az egész térségnek fontos a 47-es út bővítése

2018. február 19. 14:34 | behir.hu

Az egész térség gazdasági fejlődése szempontjából fontos a 47-es főút négysávosra bővítése - jelentette ki Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP), Hódmezővásárhely alpolgármestere hétfőn az alföldi városban.

A 47-es főút négysávosra bővítése - amely a tervek szerint 2022-re valósul meg - valamennyi érintett település, így Debrecen, Békéscsaba és Hódmezővásárhely számára komoly gazdasági lehetőséget teremt - mondta a politikus a Modern városok programról több polgármesterrel folytatott egyeztetését követően.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke hangsúlyozta, a tervezett fejlesztések csak békességben, biztonságban vihetők végig. Ez a biztonság veszélyben van, ezért fogtak össze Magyarország polgármesterei, támogatva a kormányt.

Szarvas Péter (független), Békéscsaba polgármestere közölte, a Modern városok program keretében a városban megvalósuló fejlesztések jó néhány eleme segíti Hódmezővásárhely gazdaságát is. A politikus ezek között említette a Békéscsaba-Szabadka vasútvonal felújítását és villamosítását, az áruszállítást egyszerűbbé és olcsóbbá tevő vasúti konténerterminál kialakítását, valamint a repülőtér korszerűsítését.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere emlékeztetett, az Európai Unió fejlesztési terveiben a határ román oldalán futó útfejlesztés szerepelt, ezért versenyképességi szempontból a kormány rendkívül fontos stratégiai döntést hozott a 47-es út bővítéséről.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL