Mintegy kilencvenezer 16 és 18 év közötti fiatal regisztrált védőoltásra

2021. május 11. 12:31 | Varga Diána

"Büszke vagyok a fiataljainkra" – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján arra utalva, hogy a fiatalok nagy számban regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra.

Müller Cecília a napi adatok ismertetésén túl hangsúlyozta: csak az egyéneken múlik, hogy élnek-e a védőoltás lehetőségével. Kedden érkezik az utolsó Szputynik-szállítmány (kétszázezer adag) – Müller ezzel kapcsolatban köszönetét fejezte ki az Oroszországi Föderációnak, hiszen ez a vakcinatípus egymillió magyar védettségét tette lehetővé. Hozzáfűzte: korlátozott számban, de még lehet időpontot foglalni az orosz vakcinára. Szintén foglalható még időpont a Sinopharm, valamint az AstraZeneca oltásra.

– Büszke vagyok a fiataljainkra – folytatta az országos tiszti főorvos, aki köszönetet mondott a 16-18 éves korosztálynak, valamint az őket bíztató szülőknek az elmúlt napokban tanúsított aktivitásukért. Ebből a korosztályból mintegy nyolcvannégyezren regisztráltak az oltásra, nyolcvan százalékuk pedig már időpontot is foglalt. Körülbelül hatezren "későn ébredtek" – fűzte hozzá – ők ugyanis a megadott időpont után regisztráltak, de az operatív törzs számukra is lehetővé tette az időpontfoglalást, amelytől kedden, a nap folyamán kapnak SMS-t.

Müller arra is kitért: a világ valaha volt legnagyobb oltási kampánya még mindig zajlik, hiszen a pandémia is tart még; százhetvennégy országban több mint 1,29 milliárd adag védőoltást már beadtak, a legtöbb egy nap alatt eddig 20,8 millió adag volt. Kiemelte: Magyarországon a teljes lakosság több mint negyven százaléka már felvette az első vakcinát, míg két és fél millió ember már a második oltást is megkapta. Ezzel szemben az európai uniós átlag 30 százalék feletti.

A háziorvosok a héten jellemzően Sinopharm, Janssen, valamint Moderna vakcinával oltanak. Ezen felül több mint háromszázharmincezer Pfizer-vakcina is érkezik, ezeket első és második körös oltásra használják majd.  A tiszti főorvos továbbra is arra bíztatott mindenkit, hogy regisztráljon, hiszen mint mondta, az egyéni védettség nagyon fontos. Hozzátette: azok is felvehetik az oltást, akik három hónapon belül átestek a fertőzésen, de javasolják, hogy az érintettek konzultáljanak a háziorvosukkal.

– Napról napra nő az esély arra, hogy visszakapjuk a megszokott életünket. Hosszan tart a járvány, több mint egy éve küzdünk a pandémiával, a járvánnyal, ezért szükségünk van arra, hogy minden módon töltekezzünk élményekkel – fogalmazott az országos tiszti főorvos. Mint mondta, nehéz időszakon vagyunk túl, a tavaszi fáradtság is terheli szervezetünket, ezért fontosnak nevezte az egészséges étkezést, a testmozgást, valamint a relaxációt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy mindenki felelősen fogyasszon híreket, és ne engedjük, hogy egyes hírek negatívan befolyásoljanak bennünket.

Müller zárásként arról beszélt, hogy hamarosan közzéteszik a post-covid ambulanciák listáját, ahol a fertőzésen átesett, de tüneteket továbbra is produkáló felnőtteket és gyermekeket kezelnek majd. Azt kérte, hogy aki tüneteket produkál, az forduljon háziorvosához, aki a megfelelő szakemberhez irányítja majd az érintettet.

További programok »

FEL