Andelic Jonathan: Mindig is körülvett a zene

2021. január 31. 10:31 | Vári Bianka

Andelic Jonathan új számával több mint 400 nevező közül került A Dal 2021-es mezőnyébe. A versenyen 40 produkció méretteti meg magát. Az előadó bár egy ideje nem itt él, mindig is otthonának tekintette Békéscsabát.

Hogyan kötődsz Békéscsabához? Mennyi időt éltél itt, és most mivel foglalkozol?

Kis ideig éltem Békésen, majd 8 éves koromban elköltöztünk Békéscsabára, és 30 évesen költöztem Pestre. Lényegében az eddigi életem nagy részét Békéscsabán töltöttem: ott jártam általános suliba, onnan van sok nagyon közeli barátom, ott jártam szakközépiskolába, ott nőttem fel, sok minden köt oda. Jelenleg egy európai uniós projektben dolgozom, amelynek lényege, hogy a tanulók lemorzsolódását csökkentse a szakképzésben. Azt szeretnénk elérni, hogy minél kevesebb tanuló hagyja ott az iskolát.

Hogyan és mikor indultál el a zene útján?

Már 5 éves koromban jártam zeneoviba, 6 éves koromtól pedig zongorázom. Igazából körülvett a zene: édesapám is zenél, édesanyám is tud zenélni, a bátyám dobol meg trombitázott, a húgom meg klarinétozott, furulyázott és énekel. Tehát mondhatni, hogy zenész családban nőttem fel. Igaz, nem hivatás-szerűen, de egy bizonyos szinten, hozzáértően nyúltak a hangszerhez. A zenéhez való szorosabb kötődésem tehát meg volt alapozva, majd olyan 14-15 évesen éreztem azt, hogy ez egy szorosabb kötelék, sokkal több annál, minthogy szeretek zongorázni meg énekelni.

Nemcsak zenélsz, dicsőítesz is.

Édesapám lelkész volt – már nyugdíjas. A gyülekezet a másik dolog, ami Békéscsabához köt, mondhatni, az a második családom. A gyülekezeti közösségi életnek nagyon aktív része volt a zene, úgyhogy ez a legmeghatározóbb része a zenei életem eddigi alakulásának.

Milyen szerepet tölt be az életedben a hit?

Isten személye számomra nem hit, hanem inkább tudat. Egy tény, tudom, hogy Isten van, mint ahogy ezt a szüleimről is tudom. Nemcsak hiszek abban, hogy van egy anyukám meg egy apukám, hanem konkrétan tudom. Számomra Isten is ilyen. A hitem ahhoz kell, hogy megtegyek, megéljek és megragadjak azzal kapcsolatos dolgokat, hogy Istennel élhetek. A hit 0-24-es szerepet játszik az életemben. Van, amikor erős, és van, amikor a mínuszból kell összekaparnom.

Az „Áldom” is egy dicsőítő dal. Hogyan született?

Egészen egyszerűen csak így megszületett. Otthon voltam a karanténban, bezárva a négy fal közé egy zongorával, és mit ad Isten, jön egy nóta, egy dallam, amit aztán gyorsan le is írtam. Nagyjából egy nap alatt megírtam a zenét a szövegével együtt. Arról szól, hogy sok helyzet van, amikor harc van az ember életében, vagy olyan állapot, amikor pocsékul teljesít. Amikor „túlterhelt a szívem és szinte fáj élnem.” A kérdés az, hogy ilyenkor mit csinálok, beleragadok ebbe az állapotba, vagy valahogy elterelem a fókuszt? Ez nem struccpolitika, egyszerűen úgy döntök, hogy belekapaszkodok Istenbe – vagy ki, mibe tud belekapaszkodni, nekem Isten az –, aki aztán kihúz ebből. Ennek pedig a legegyszerűbb eszköze az, hogy áldom. Ezért is van az, hogy bár a téma mélyebb, maga a dal dinamikus, mondhatni, hogy egy parti szám.

Andelic Jonathan - Jota (Fotó: Németh László)

Járvány idején született egy olyan dal, aminek a témája az áldás. Sokan inkább a panaszkodást választanák…

Nekem panaszkodásra semmi okom. Elképesztő, hogy ilyen helyzetben is hogy tud működni az ember életében Isten. Nekem egy csomó olyan dolog van, ami pozitívan, áldásként ért az elmúlt évben. Természetesen vannak olyan helyzetek, amik miatt tudnék panaszkodni, de ez pandémia-független. Számomra ennek az időszaknak nem volt hátulütője, inkább ellenkezőleg! Sok előrelépés és élmény ért.

Miért nevezted a versenyre?

Nagyon nem szeretném, ha az emberek egy ilyen tipikus vallásos dalként kezelnék, és azt sem szeretném, ha engem is egy tipikus vallásos gyerekként kezelnének, és beraknának ebbe a fiókba. Annak ellenére, hogy direkt témája van a dalnak, szeretném, ha a hallgatók ki tudnának ragadni belőle olyan dolgokat, amikkel azonosulni tudnak. Van egy olyan célom vele, hogy ne azt lássák, hogy Isten egy ilyen bálvány. Szeretném, ha látnák azt, hogy Isten kíváncsi az ember rossz állapotára is, és ott van akkor is, amikor nagyon nehéz. Amikor erre ráébred az ember, akkor az egész át tud fordulni egy olyan energiába, egy olyan jókedvbe, buliba, mint ez a dal.

A Dal 2021 január 30-tól szombatonként 19.35-től lesz látható a Duna Televízión.

FEL