Minden németországi Volkswagen gyárban leáll a termelés

2024. december 3. 08:20 | behir.hu

A cég munkásai sztrájkolnak, miközben a vállalat vezetése és a szakszervezetek álláspontjai továbbra sem közelítenek egymáshoz.

Hétfő reggel a Volkswagen németországi gyáraiban több ezren kezdtek figyelmeztető sztrájkba, miután korábban nem sikerült egyezségre jutnia a szakszervezeteknek és az autógyártónak abban a kérdésben, hogy milyen út vezet ki a válságból – írja a Világgazdaság.

Thorsten Gröger, a munkásokat képviselő IG Metall vezetője ismertette: mindegyik gyárban beszüntették a munkát hétfőn. A sztrájk hátterében az áll, hogy a cég vezetése 10 százalékos bércsökkentést és három németországi gyár bezárását tervezi, miután az európai autókereslet a vártnál gyengébben alakul és a Volkswagen az elektromos autók területén is lemaradt kínai versenytársai mögött. Nem mellékesen a Volkswagen bezárja a kínai Hszincsiangban található gyárát is.

Az exportra épülő német gazdaság és a Volkswagen is komoly gondokkal küzd: a vállalat nyeresége a legfrissebb jelentés szerint egy év alatt 64 százalékkal csökkent, de profitcsökkenésről számolt be a közelmúltban a Mercedes és a BMW is.

A mostani sztrájk annyiban kuriózum, hogy a cég 87 éves történetében még nem történt olyan, hogy németországi gyárt zárt volna be.

– A vállalat 20 százaléka Alsó-Szászország tulajdonában van, mely szintén szeretné elkerülni az üzemek bezárását. A szakszervezet és a cégvezetés legközelebb december 9-én ülnek le a tárgyalóasztalhoz, ami után a hétfői figyelmeztető sztrájkot komolyabb munkabeszüntetés is követheti, ha a felek nem jutnak dűlőre – olvasható a VG cikkében.

További programok »

Itthon

Karjainkban a jövő – Békéscsabán is magasba emelték a gyerekeket

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Gyereket a magasba! eseményt, hogy egy közös, szimbolikus mozdulattal hívja fel a figyelmet a gyermekek értékére és a családi élet örömeire. A kezdeményezés a 2018-as indulása óta országhatárokon átívelő közösségi eseménnyé vált.
13:41
FEL