Volán sztrájk – vasárnap és hétfőn folytatódott a munkabeszüntetés

2024. január 29. 16:41 | Vincze Attila

Ismét kétnapos sztrájkot szervezett a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet. A vasárnapi és hétfői munkabeszüntetés több helyi és helyközi járatot érintett Békésben. A Volánbusz dolgozói legutóbb decemberben sztrájkoltak, akkor a munkabeszüntetésben a dolgozók mindössze 14 százaléka vett részt.

Egy fiatalember hétfő délelőtt Békéscsabáról szeretett volna busszal átjutni Békésre, mivel azonban a sztrájkról nem tudott, így csak remélte, hogy végül tényleg elindul a kiszemelt járat.

– Én egyet tudok érteni a béremeléssel, de hogy velünk így kiszúrnak, azzal már nem – fogalmazott kérdésünkre az egyik utas.

A vármegyeszékhely több, egyébként forgalmas buszvárójába látványosan kevesebb járat érkezett a hét első napján. A kellemetlenségek ellenére a megkérdezettek többsége támogatta a Volán dolgozók munkabeszüntetését. Az egyik csabai férfi szerint meg kell emelni a buszvezetők fizetését, mert nagyon sok ember biztonságáért felelnek, míg egy, szintén a Szabadság téri buszmegállóban várakozó hölgy kiemelte:  “Napközben ugyan lehet, kimarad egy-egy járat, amivel persze én is megjárom, de megérdemlik a sofőrök, hogy érezzük mi is azt, hogy egy kicsit több pénzre lenne szükségük."

 

 

A Volánbusz Zrt. saját, pénteki közleményében indokolatlannak tartja az újabb munkabeszüntetést. Mint írták, a cég továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak. Kiemelték, hogy a MÁV–Volán-csoport vezetése idén már két alkalommal, január 16-án és január 23-án is tárgyalóasztalhoz ült az érdekképviseletekkel. A cégcsoport béremelési ajánlata átlagosan 16,8 százalék, az autóbusz-vezetők esetében 20,5 százalék.

A sztrájkot meghirdető Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet ezzel szemben 25 százalékos bérfejlesztést tart tárgyalási alapnak. A szakszervezet még vasárnap is arra buzdította közösségi oldalán a dolgozókat, hogy minél többen vegyenek részt a munkabeszüntetésen. Szerintük ugyanis a közlekedési minisztérium új bérajánlata attól is függ majd, mennyire éri el a kritikus szintet a sztrájkban résztvevők aránya. A tárgyalások várhatóan kedden folytatódnak majd.

További programok »

FEL