Minden korosztályt megszólít a Szent István napi ünnep

2024. augusztus 20. 12:59 | Fajó Attila

Az augusztus 20-i ünnepnap alkalmából rendezett hivatalos ünnepség kísérő programjai között ugrálóvár, ünnepi vásár, gyermek kézműves foglalkozás és a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes műsora fogadta a Szent István térre kiérkezőket.

– Lánykorom óta és azután is, hogy házasság révén Csabára kerültem, mindig eljártam a jeles napkor megrendezett szentmisékre, ünnepi programokra – mondja el kérdésünkre egy idős hölgy, aki a térzenét biztosító Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar rezeseivel a háttérben, éppen a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes fellépésére várt. 

Vásári hangulat, az augusztus 20-i kavalkád lepte el a csabai főteret, ahol a zenei élmények mellett a kisgyermekkel kiérkező családoknak is biztosított programot az önkormányzat és a Csabagyöngye Kulturális Központ. 

– Kell az élmény, a kikapcsolódás a gyerekeknek. Azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat és eddig sikerül is, csillámtetkóra mindig kaphatóak a lányok – válaszolja mosolyogva egy háromgyerekes édesanya. 

Varga Tamás alpolgármester elmondta: már tavaly elindult az egyeztetés a jeles nap programjairól és fellépőiről, hogy abban minden korosztály megtalálja a hozzá illő kikapcsolódási formát.

– A célunk az volt, hogy az idősebb és a fiatlabb generációnak is érdemes legyen kilátogatni a főtérre – emelte ki az alpolgármester.

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL