Minden korábbi rekordot megdönthet a decemberi forgalom a boltokban

2018. december 23. 18:55 | behir.hu

A vásárlók mellett a kereskedők is ünnepi hangulatban vannak ezekben a napokban. Várhatóan ugyanis minden korábbi rekordot megdönt a decemberi forgalom a hazai boltokban.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség úgy becsüli, hogy a magyarok az év utolsó heteiben 1200 milliárd forintot hagynak a kasszáknál, illetve az egyre dinamikusabban fejlődő webáruházakban.

 

Időt kell szánni a vásárlásra

 

Ez a tanulsága az elmúlt napoknak a hazai kiskereskedelmi szektort nézve. Ez nem csak a hatalmas kínálat miatt van így, hanem azért is, mert még a tavalyinál is nagyobb a vevők érdeklődése.

Az egyik áruházlánc vezetője arról számolt be az M1 Summa című magazinjában, hogy 16 százalékkal nőtt a forgalmuk a 2017-es évhez képest.

„Az éves forgalomnak az 50-60 százalékát bonyolítjuk az utolsó két hónapban. A vásárlói roham novemberben kezdődik, és a Black Friday-jel van egy első, nagy csúcs, és utána decemberben a maradék. A többség december első 2-3 hetében szerzi be az ajándékot, aranyvasárnap pedig lezajlik az utolsó nagy hajrá” – nyilatkozta Gyaraki Dávid, a REGIO Játék marketing igazgatója.

 

A legnépszerűbb ajándékok között továbbra is a társasjáték szerepel

 

Idén karácsonykor a magyar gyermekek 2-3 különböző játékra is számíthatnak – derült ki a társaság 2500 fő megkérdezésével készített kutatásából. A felmérés szerint minden harmadik szülő gyermekenként 5-10 ezer forint körüli összeget szán karácsonyi ajándékra, a többség, 57 százalék azonban még ennél is többet.

Ők azt válaszolták, hogy 10 ezer forintot meghaladó összegért keresnek ajándékot a szeretteiknek. A legnépszerűbbek továbbra is a társasjátékok, a legó és a sporteszközök. Emellett minden harmadik 14 éven aluli könyvre, minden negyedik 6 éven aluli pedig kisautóra is számíthat a csomagok kibontásakor.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hozzáteszi: a játékok mellett a könyvek felét ugyancsak a novemberi-decemberi időszakban adják el.

„Ajándékokra el fog menni legalább százmilliárd forint. Ebbe nem csak a boltokban vásárolható ajándékokat kell beleérteni, hanem színházjegyet, mozijegyet, utazási utalványt, tehát mindent, amit a fa alá tesznek otthon, illetve az élelmiszerköltekezés is megugrik. Az ünnepi asztalra valók miatt egy százmilliárd forintos többletköltéssel lehet számolni” – vélekedett Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

 

Egyre több a tudatos vevő

 

Gyaraki Dávid azt tapasztalja, hogy egyre több a tudatos vevő karácsony előtt a boltokban. Ez azt jelenti, hogy úgy választanak ajándékot, hogy az tartós, jó minőségű legyen, és hosszabb távon is a család hasznára váljon.

„Ezeket általában a szülők a gyerekek kívánságlistái alapján szokták összeállítani, de azért szerepet játszik az is, hogy hasznos játékot válasszon a szülő a gyereknek. A játékok árai pár ezer forinttól több tízezer forintig is terjedhetnek” – mondta.

A kereskedők tapasztalatait a kiskereskedelmi forgalom is igazolja – teszi hozzá Vámos György. A szektor 2013 óta minden egyes hónapban tudta növelni az eladásait. Éves összevetésében pedig, a kiskereskedelmi forgalom eléri a tízezer milliárd forintot.

 

A háttérben a béremelkedések húzódnak meg

 

A családi költekezés hátterében a bérek, keresetek húzódnak meg, ahol a növekedés kétszámjegyű, idén is 12 százalék körül mozgott, és az elmúlt két esztendőben is jelentős volt – húzta alá Vámos György.

A hagyományos mellett folyamatosan tör előre az webkereskedelem is. Idén várhatóan már az ötszáz milliárd forintot is elérheti az internetes értékesítés. A GKI Digital legfrissebb felmérése szerint az internetezők 77 százaléka tervezett online bevásárlást is a karácsonyi ünnepek előtt.

Forrás: M1, hirado.hu

 

További programok »

FEL