Minden autóst érintő változások jönnek!

2023. május 7. 16:27 | behir.hu

Rövid időn belül új időszámítás kezdődik a biztosításoknál és a zöldkártyáknál is, nemcsak Magyarországon.

– Már az idei év vége előtt változtatni kell a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítások (kgfb) és a zöldkártyák használatának szabályain – nyilatkozta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke. Az Infostartnak adott interjújában elmondta, ennek elsődleges oka az, hogy az Európai Unió Bírósága több konkrét fogalom kidolgozásáról, illetve pontosításáról ítélt, de a mikromobilitási eszközök (pl. elektromos rollerek) terjedése is további változásokat indokoltak.

Az uniós összhangnak köszönhetően várhatóan egyszerűbbé válnak a külföldön történt balesetekkel kapcsolatos ügyintézések, amelyek esetében a másik fél egy épp csődöt mondott biztosítóval kötött szerződést. Innentől ugyanis itthon is benyújtható lesz a kártérítési igény.

A zöldkártya-egyezmény pedig az EU-n kívüli országokat is érinti.

– Bár Magyarországon jelenleg sem létezik kézzelfogható zöldkártya, a mostani módosításnak köszönhetően olyan országokban is igazolható lesz elektronikusan a zöldkártya és a biztosítási fedezet megléte, amik nem tagja a rendszámegyezménynek – olvasható.

Forrás: Infostart, Vezess.hu

További programok »

Itthon

Decemberi varázslat – folytatódott a Csabai Advent

Csütörtökön este ismét megtelt a Szent István tér, ahol kicsik és nagyok közösen hangolódtak az ünnepekre. A Csabai Advent programsorozat részeként színpadra álltak a Lencsési Óvoda növendékei, továbbá a Lencsési Általános Iskola és Békéscsabai SZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola diákjai.
2025. december 18. 18:33
FEL