Gyula és Kétegyháza vezeti a májusi viharkárok toplistáját

2023. június 7. 11:15 | behir.hu

A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A szervezet ismertette: idén viszonylag csendes volt a május, míg tavaly éppen ez a hónap volt erős lakásbiztosítási szempontból, akkor 2,4 milliárd forintnyi kárkifizetés történt, és mintegy 18 ezer kárbejelentés érkezett.

Az idén a májusi esőt kevésbé kísérték a tavalyihoz hasonló erősségű szélviharok, de egy-egy kisebb területen így is súlyos károk keletkeztek. Különösen Budapest, valamint Pest, Békés, Komárom, Heves, Baranya, Veszprém, Somogy és Nógrád vármegye, ezeken belül is Gyula, Kétegyháza, Bogyiszló, Szombathely, Nyíregyháza és Győr szenvedett el károkat az időjárás következtében. Jellemzően beázások és a felhőszakadások egyéb következményei miatt keresték a biztosítókat a károsultak.

Az időjárás egyre szélsőségesebbé válását jelzi, hogy már nem csak a május-augusztusi időszakban lehet pusztító viharokra számítani. Idén például csak a február 4-i szélvihar miatt több mint 13 ezren fordultak a biztosítókhoz, amelyek 1,8 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kifizetésekre - hívta fel a figyelmet a Mabisz. Hozzátette, hogy ezekben az adatokban az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben, valamint a mezőgazdaságban keletkezett károk nincsenek benne.

A közlemény szerint az összegzésben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ugyanakkor a hazai lakóingatlanok több mint egynegyedére, egymilliónál is több lakásra és családi házra nem kötöttek biztosítást.

A biztosítók szövetsége jelezte, hogy tizenhárom Mabisz-tag társaság kínálja több tucat lakástermékét, és a hagyományos piaci termékek mellett már tizenkét társaság jelent meg a piacon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által jóváhagyott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással is.

A Mabisz kiemelte, hogy viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni, így különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, ezért a szerződéseket érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL