Minden, amit a családi adóvisszatérítésről tudni szeretne

2022. március 1. 16:46 | Erdei-Kovács Zsolt

Március 1-től érhetőek el a NAV által közzétett bevallási tervezetek – ez is egy fontos alapinformáció, amit érdemes észben tartani, akár a családi adó-visszatérítéssel összefüggésben is.

Az tudható, hogy az úgynevezett első körben országos viszonylatban mintegy 610 milliárd forintot utaltak ki ezen a jogcímen. Vannak azonban, akik nem automatikusa kapták meg ezt az összeget. Bárdos Diána, a Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtófelelőse arról adott tájékoztatást, hogy akiknek nem utalták ki februárban a családi adóvisszatérítést, azoknak a NAV nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani a jogosultságát, vagy éppen nem állt rendelkezésre az utaláshoz szükséges adat, esetleg már benyújtották a 21SZJA bevallást.

Emiatt nekik az a teendőjük, hogy a bevallási tervezetet kell módosítaniuk vagy pedig önállóan elkészített személyi jövedelemadó bevallásukban igényelhetik vissza a nekik visszajáró összeget. Az SZJA bevallási tervezetek március 1-től érhetőek el - a legegyszerűbben ügyfélkapus azonosítást követően - az ESZJA oldalon keresztül. A sajtófelelős hozzátette, ha valaki nem rendelkezik ügyfélkapuval, akkor a +36 30 344-4304 telefonszámra küldött sms-ben, vagy a 1819-es telefonszám felhívásával is kérheti a bevallási tervezet postázását, amit március 16. éjfélig teheti meg. A tervezet ebben az esetben április 30-ig megérkezik.

Amennyiben valaki elmulasztja ezt a határidőt, akkor május 20-ig személyesen az ügyfélszolgálaton kérheti a tervezet nyomtatását, kiadását. Bárdos Diána elmondta: azok, akik nem kapták meg a visszatérítést, a NAV ügyfélszolgálatain személyesen érdeklődhetnek a konkrét okokról, arról, hogy miért nem történt meg az automatikus kiutalás. A telefonos azonosítóval (PIN kóddal) rendelkezők a 06-80/20 21 22 ingyenesen hívható számon kérhetnek tájékoztatást.

A tudnivalókról Bárdos Diána adott részletes tájékoztatást

 

Akinek nincs PIN kódja, az úgynevezett TEL adatlapon igényelhet, amit aztán elektronikusan vagy papíralapon is benyújthat. Családi adó-visszatérítést a családi adókedvezményre jogosultak kaphatnak, tehát legelőször is ezt szükséges tisztázni, majd pedig ezután állapítható meg annak pontos összege. Kitért arra is, hogy az SZJA 1 + 1 százalékáról idén is lehet rendelkezni, a megszokott módon május 20-ig papíralapon vagy elektronikusan. Ha valaki önállóan készíti el a bevallását, akkor szükséges feltüntetni a visszajáró összeget, a gyermekek adatait, akik után a kedvezményre jogosultak, valamint a másik fél adatait is, aki szintén jogosult erre.

Aki nem ért egyet a már kiutalt összeggel, annak az SZJA bevallást szükséges módosítania, tehát vagy a tervezetben vagy az önállóan elkészített bevallásban eszközölhet változtatást. Amennyiben a tervezetet módosítják, akkor az már tartalmazni fogja a már előlegként kiutalt összeget, az önállóan kitöltött bevallásnál viszont a 101-es soron szükséges ezt összegszerűen feltüntetni – ismertette végül.

További programok »

Gazdaság

Agrárminiszter: Az agrárium nélkülözhetetlen eleme a jégkármérséklő rendszer

Az Európai Unióban egyedül Magyarországon működik a kontinentális összevetésben is kiemelten fejlett és több pilléren nyugvó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, amely számos helyzetben képes segítséget nyújtani a gazdálkodóknak – mondta Nagy István agrárminiszter az Országos jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőinek járó díj átadó rendezvényén.
2023. január 31. 17:29
FEL