Milliárdoktól estek el a színházak a járvány miatt

2020. szeptember 24. 10:07 | behir.hu

Több százmillió forint jegyár­bevé­teltől estek el a pan­démia miatt a Világgazdaság által megkérdezett színházak, amelyeknek ráadásul pluszköltséget okoz az újranyitáshoz szükséges fertőtlenítés.

Magyarországon akár a milliárdos tételt is elérheti az a jegyárbevétel-kiesés, amelyet a színházak a koronavírus-járvány miatt elszenvedtek – derül ki a Világgazdaságnak válaszoló színházak leveleiből. Többségük a tavalyi előadás-bevételeinek az 50-70 százalékát fogja elérni. A Vígszínház több százmillió forint bevételkiesésről számolt be, a Szegedi Nemzeti Színház 38 millió forintról. Az egri Gárdonyi Géza Színház mintegy 30 milliótól esett el – válaszolta Blaskó Balázs igazgató.

 

A színházak nem emelik a jegyárakat

 

A Budapesti Bábszínházból azt írták, hogy szintén a veszteséget elkönyvelők táborához tartoznak. A jegyárbevételük drasztikusan esett, a költségeik viszont egyebek között a járvánnyal kapcsolatos extra kiadások következtében lényegesen emelkedtek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly 7,9 millió alkalommal keresték fel a hazai színházakat, egy évvel korábban 8,6 milliószor. 2019-ben 220 színházban 36 ezer előadást tartottak. A lakosság és a színházak országos megoszlásából adódóan a legtöbb előadást a budapesti közönség látta, ebben a körben 4,9 millió színházlátogatást mért a KSH.
A főváros után a Dunántúlon mentek a legtöbbször színházba, összesen 1,4 milliószor, a Dél-Alföldön pedig 1,2 milliószor.
 

A Szegedi Nemzeti Színházban csaknem hetven előadás maradt el, ebből ötvenötöt pótolnak – válaszolta kérdésünkre Barnák László főigazgató. A többi előadás jegyeit más előadásokra vagy 2021. május 31-ig érvényes voucherre cserélhetik a nézők. A tapasztalatok szerint a nézők nem váltanak vissza jegyet – az összes elmaradt előadás bérletei és jegyei árának csak a 0,04 százalékát kérték vissza –, inkább elmennek a későbbi előadásokra.Viszont az új bérletszünetes előadásokra minimális a jegyvásárlás. A Vígszínházban és másik két játszóhelyén, a Pesti Színházban és a Házi Színpadon 218 előadás maradt el a pandémia miatt, ezek nagy részét szeretnék pótolni. A Vígben kilenc új bemutatót is terveznek a 2020–2021-es évadban. A Budapesti Bábszínházban 159 előadás maradt el, köztük két premier, ezeket az idei évadban megtartják. Az őszi újranyitás óta – bár kicsi a minta – óriásit zuhant a látogatók száma. Egerben 94 előadást kellett elhalasztani, és a direktor azt írta lapunknak, hogy a magas előállítási költségű darabokat takarékosabban létrehozhatókra cserélték. A színházak úgy döntöttek, hogy ebben az időszakban nem emelik meg a jegyek árát – legalábbis a lapunkban válaszolók nem drágítanak. Szegeden az érintésmentes szolgáltatások bevezetése miatt a ruhatári díjat beépítették a jegyárba. A városban egy-egy előadásra 1500–3900 forintba kerül a jegy. A Budapesti Bábszínházban 1600–2900 forint, a Vígszínházban átlagosan 3500 forint, Egerben 2300–3700 forint közötti a jegyár.

Forrás: Világgazdaság

 

További programok »

FEL