Mihály Réka ötödik lett a mezei Eb-n

2018. október 9. 09:09 | behir.hu

Mihály Réka újabb világversenyén is bizonyított, a lengyelországi Bydgoszczban a Hallássérültek Mezei EB- n (Campeonatos de Europa de Cross), ahova  két számban is kvalifikálta magát.

A KOPP Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője négy kilométeren és nyolc kilométeren is ötödik helyezést ért el – írja közleményében a sportszervezet.

"Nagyon kemény, ám nagyon jó és izgalmas verseny volt. Erős volt a mezőny mindkét távon. Az utolsó méterekig a harmadik helyen álltam, s végül mindkét számban  ötödikként értem célba. Mivel először versenyeztem a mezei Eb-n, örülök, hogy jól teljesítettem, de mindig előre tekintek, s remélem, hogy jobb leszek következő világversenyemen. Köszönöm a városomnak és a klubomnak, hogy segítették a felkészülésemet, s azt, hogy itthonról sokak szurkoltak nekem. S hazaérkezésem után megkezdem a felkészülést Tóth Sándor edzőmmel a 2019-es fedettpályás vb-re – fogalmazott a verseny után Mihály Réka.

További programok »

FEL